ChapteR 5 zenekar: új klip, közelgő koncertek

2021. május 22., 15:10
Kaszmán Zoltán

2021. május 21-én új videoklippel jelentkezett a melodikus metált játszó ipolysági ChapteR 5 zenekar. A rockerek hamarosan a helyi Garden Café udvarán, a ChapterFest elnevezésű saját zenei fesztiváljukon tűnnek fel.

A járványügyi korlátozások miatt megcsappant a próbáink száma is; emiatt pedig kevés időt tudtunk az új számok szerkesztésére szánni. Mindent az interneten keresztül kellett intéznünk, s ez lassította a folyamatot. Hiányzott a próbatermi zenélés varázsa, ahogy a közös erővel zajló spontán alkotás is. Két-három új nótát azért így is sikerült összehoznunk. A helyzetből igyekeztünk kihozni a lehető legtöbbet; motiváltak voltunk, s végig pozitívan álltunk a dolgokhoz“

– fogalmazta meg kérdésünkre a dobos, Sýkora Zoltán.

A zenekar a közelmúltban új próbaterembe költözött. Saját bevallásuk szerint ezt részben maguknak, az ambíciójuknak és nagy részben a zenekarhoz közel álló barátoknak, valamint a városházával kialakított jó kapcsolatuknak köszönhetik.

Szerencsére vannak még jó és segítőkész emberek, akik értékelik, elismerik és segítik a zenekart. Az új környezet pozitívan hatott ránk. Nagyon vártuk a napot, hogy végre saját próbaterembe költözhessünk. Itt minden a miénk: saját hangszerek, saját hangosítás, sajátos elrendezés. Az benne a legjobb, hogy nem kell másokkal egyeztetni, tehát a magunk urai vagyunk, s ami a belső békénk szempontjából a legfontosabb, érezzük, hogy nem vagyunk púp más hátán”

– részletezte Sýkora Zoltán.

A melodikus metált játszó zenekar 2018 októberében alakult Sýkora Zoltánnal (dobok), Bartos Máté Jaroslavval (ének, gitár), Tóth Gáborral (basszusgitár) és Farkas Tamással (ritmusgitár). Rövid idő után a zenekar tagjainak útjai elváltak; Gábor és Tamás léptek ki a bandából. Zoli és Máté igyekeztek újraéleszteni a bandát, ami kis idő után sikerült is. Ekkor csatlakozott a két új tag, Fehér Patrik és Velebny Krisztián. Mivel mindketten gitárosként léptek a zenekarba, Máté szerepe némileg megváltozott: az éneklés mellett basszusgitárosként folytatta.
Mostanáig a rendezvényszervezők sem tudtak semmi biztosat; egyelőre két koncertünk van lekötve. Az egyik a saját megrendezésű július 3-i ChapterFest, amit az idén már harmadik alkalommal fogunk megszervezni az ipolysági Garden Caféban, a másik pedig a július 16-i zselízi motorostalálkozó. Várjuk a nyarat, várjuk a felkéréseket! Elég volt a bezártságból!”

– tette hozzá a dobos.

2021. május 21-én jelent meg a Láthatatlan ellenség című dalukhoz készített videoklip, aminek segítségével Ipolyság utcáit is bejárhatjuk.

Aki belehallgatna a 2020 novemberében megjelent Bábu a sorban című dalukba is, ide kattintva megteheti, ha pedig további információkra kíváncsiak, keressék fel a zenekar közösségi oldalát.

Kövesse facebook oldalunkat is!