2017. július 20., 14:19

Carlos Santana 70 éves

Július 20-án hetvenéves Carlos Santana virtuóz mexikói gitáros, zeneszerző, a latin rock megteremtője.
201707201422480.70.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Carlos Augusto Alves Santana a mexikói Autlán de Navarróban született. Apjának latin zenekara volt (1983-ban fia Havana Moon című szólóalbumán is előadott egy hagyományos dalt), fiát ő tanította hegedülni, majd nyolcéves korától gitározni. Carlos eleinte csak bluest játszott, B. B. King és John Lee Hooker mellett hatott rá a mexikói zenét és a rock and rollt összekapcsoló, elsősorban a La Bamba előadójaként ismert Ritchie Valens is.   

A család előbb a határhoz közeli Tijuanába, majd 1967-ben a határ túlsó oldalára, az Egyesült Államokba költözött. Carlos San Franciscóban lett tagja az Azteca zenekarnak, majd zenésztársai egy részével és más muzsikusokkal megalakította a Santana Blues Bandet. Első emlékezetes koncertjüket a Filmore Westben adták, az önfeledten ünneplő közönség nyomban lerövidítette az együttes nevét: Santana. Mindenkit elvarázsolt az új hangzás, a rock, blues, salsa, jazz és afrikai ritmusok latin zenével átitatott elegye, melynek védjegyévé a virtuóz gitáros sodró, önmagába vissza-visszatérő témái váltak.   

1969 augusztusában meghívást kaptak Woodstockba, fellépésük a fesztivál egyik csúcspontja volt, a CBS kiadó azonnal szerződtette őket. A fesztiválról készített film és lemez is növelte népszerűségüket, a két hónappal Woodstock után megjelent első, Abraxas című albumukból még abban az évben hatmillió példányt adtak el. A korongra olyan számokat rögzítettek, mint a Samba Pa Ti, Mother's Daughter, Oye Como Va és a Peter Green-féle Black Magic Woman egybekomponálva Szabó Gábor Gypsy Queenjével. Amerika meghódítása után Európa következett, koncertek és lemezek hosszú sora.  

A Caravanserai című platinalemez 1972-ben egyértelmű irányváltás volt a fúziós jazz felé, a Rolling Stone magazin Santana feltámadásáról írt. A hetvenes években John Coltrane özvegyével, Alice Coltrane-nel készített free jazz felvételeket (Illuminations, 1974), és kiváló zenészekkel (Jules Broussard, Tom Coster, Stanley Clarke, David Brown, Michael Shrieve, Leon "Ndugu" Chancler) vette fel a Borboletta (1974) című stúdióalbumot.   

Mivel szoros szálak szálak fűzték a The Mahavishnu Orchestra gitárosához, John McLaughlinhoz, az ő érdeklődése is a meditáció, a hindu vallás felé fordult. A New Yorkban élő Srí Csinmoj guru tanítványává fogadta, vallási nevet is kapott: Devadip, azaz "A lámpás, a fény, Isten szeme". Több albumot készített a hinduizmus jegyében, a legemlékezetesebb talán a Swing Of Delight duplalemez 1980-ból, az első digitálisan készült rockalbum, amelyen Wayne Shorter, Herbie Hancock, Ron Carter és Tony Williams is játszott.   

A rendkívül sikeres Amigos című albumot (1976) a Rolling Stone magazin a hazatérés nagylemezének nevezte. A kemény funkyt és a latin zenét egymásba szövő Dance, Sister, Dance, a Let It Shine és a romantikus hangzású, instrumentális Europa (Earth's Cry Heaven's Smile) ismét felkapaszkodott a listák csúcsára. A nyolcvanas évtized kiemelkedő lemezei a Zebop (1981), a Nelson Mandela előtt tisztelgő Freedom (1987) és a fiát köszöntő Blues For Salvador (1987), amelyért a következő esztendőben megkapta első Grammy-díját.   

A kilencvenes években a kritikusok fanyalogtak neve hallatán, azt állítván, hogy képtelen megújulni, s a kiváló szerzeményeket tartalmazó Milagro (1993) szenvedélyességével, lendületes ritmusaival valóban a régi időket idézte. Carlos Santanát 1998-ban beválasztották a rock and roll-hírességek csarnokába. Az évtized végére maradt a nagy dobás, az 1999-ben kiadott Supernatural című albumot nyolc Grammy-díjra érdemesítették. Valóban természetfeletti teljesítmény: a korong 30 millió példányban kelt el, 18 héten át vezette a Billboard 200 listáját, két szerzemény, a Smooth és a Maria Maria pedig 12, illetve 10 hétig tartotta magát a Billboard Hot 100 csúcsán. Az albumon a zenészvilág olyan kiválóságai muzsikálnak a gitárossal együtt, mint Eric Clapton, Lauryn Hill, Jean Wyclef, Rob Thomas és Dave Matthews.   

A Shaman (2002), majd az All That I Am (2005) című albumok kevésbé voltak sikeresek. 2012-ben rögzítette a főleg instrumentális szerzeményeket tartalmazó Shape Shifter korongot, 2013-ban pedig Santana IV. címmel készített lemezt azokkal a zenészekkel, akikkel a Santana III-at rögzítették több mint negyven évvel korábban. 2014-ben jelent meg első spanyol nyelvű lemeze, a Corazón.   

Carlos Santana eddig tizenegy alkalommal járt Magyarországon, először 1983 májusában. A Budapest Sportcsarnokban tartott koncertjének ráadásszünetében tudta meg, hogy fia született: másfél óra varázslat következett. 2004-ben az "újszülött" apja zenekarának billentyűseként járt Budapesten. 2008-ban az 56-osok terén rendezett Kapcsolat koncerten több mint 300 ezer ember előtt játszott, olyan nagy kedvvel, hogy már a kezdési időpont előtt tíz perccel belecsapott a húrokba. 2011-ben a Budapest Arénában tartott koncertjén azt javasolta a közönségnek, hogy a főváros állítson szobrot mesterének, Szabó Gábornak, aki megtanította őt bluest játszani. Az örökifjú virtuóz, aki 2010-ben fellépés közben kérte meg éppen dobszólózó barátnője kezét, jelenleg is koncertkörúton jár, egészen novemberig nap mint nap az Egyesült Államok és Kanada nagyvárosaiban lép fel.

201707201422480.70.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.