2013. március 3., 07:51

ByeAlex képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon

BUDAPEST. ByeAlex és a Kedvesem című dal képviseli Magyarországot az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között Malmőben.

A Dal című magyar válogatóverseny szombati döntőjében, az M1-en és a Duna World csatornán élőben sugárzott showműsorban a nyolc finalista mezőnyét az öttagú zsűri szűkítette négyre, közülük a tévénézőktől ByeAlex (Márta Alex) és a Kedvesem kapta a legtöbb sms-szavazatot. A dal szerzői Márta Alex és Palásti Kovács Zoltán Zoohacker.

A legjobb négybe bejutott még a zsűritől a legtöbb pontot kapott Kállay-Saunders András és a My Baby, Radics Gigitől az Úgy fáj, valamint Vastag Tamás Holnaptól című dal. A Dal négy legjobbjára összesen 244 ezer szavazatot adtak le a tévénézők.

"Egyáltalán nem akartam nevezni erre a versenyre, zsigerből tiltakoztam ellene, tőlem távol állnak az ilyen tévés vetélkedők. A lemezkiadóm, a CLS Music menedzsmentje azonban beadta a dalt, ami egyáltalán nem olyan, amilyenek az eurovíziós számok lenni szoktak" - mondta ByeAlex korábban az MTI-nek.

Felidézte, hogy a Kedvesem című dal ötlete csaknem három évvel ezelőttre nyúlik vissza, de csak a versenyre lett belőle kerek egész. Eredetileg egy kísérletezős, popos számot írt, a szöveg egy életében megtörtént szituációról szól, abból az időből, amikor elhagyatottan élte mindennapjait.

"A végső változat valójában egy remix, amelyet az eredeti sávokra Zoohacker készített. A szám az ő felfogásában is megőrizte bájosságát, akárcsak a nemrég elkészült táncosnős klip" - jegyezte meg a 28 éves dalszerző-énekes.

ByeAlexet az elődöntőből és a középdöntőből is a tévénézők szavazatai juttatták tovább. Mint az MTI-nek kifejtette, már dolgoznak a Kedvesem angol nyelvű változatán, bár legszívesebben magyarul énekelné el a számot Malmőben.

A zsűriben Rúzsa Magdi énekesnő, Walkó Csaba, a Magyarországot a Sound of Our Hearts című dallal a tavalyi bakui döntőben képviselt Compact Disco énekese, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző, producer és Rákay Philip, az M1/M2 intendánsa kapott helyet.

Az idén másodszor megrendezett A Dal című magyar válogatóversenybe 244 dalt neveztek, közülük harminc jutott az elődöntőbe, majd 18 a középdöntőbe, onnan nyolc a döntőbe.
Idén 39 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen, Magyarország dala a második malmői elődöntőben, május 16-án hangzik el. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Svédországban, mert tavaly Bakuban egy svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával. Az előadó által A Dal döntője számára küldött videoüzenet a szombati adásban volt látható és hallható.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban.

A verseny korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.