2013. március 2., 12:07

Bús Hajnalkát ünneplik Szerbiában

BELGRÁD, SZABADKA. A takarítónőként dolgozó szabadkai Bús Hajnalkát a szerbiai Susan Boyle-ként emlegetik.
Magyar siker a legnagyobb szerbiai tehetségkutató versenyen: a takarítónőként dolgozó szabadkai Bús Hajnalkát a szerbiai Susan Boyle-ként emlegetik. A 38 éves családanya zenei képzést sosem kapott, mégis lenyűgözte a nézőket és a zsűrit.

Bús Hajnalka a tehetségkutató verseny döntőjében végül a második helyen végzett. Az egyik zsűritag azt mondta, boldog, hogy része lehetett egy ilyen rendkívüli tehetség felfedezésében.

A tehetségkutatón több mint 10 ezren indultak. Hajnalka már korábban is jelentkezett a versenyre, de hiába válogatták be, nem volt pénze, hogy elutazzon Belgrádba. Mostani eredményével elégedett, mint mondta: azzal, hogy a döntőben ilyen jól szerepelt, teljesült az álma. „Az emberek nem hiszik el, hogy én nem vagyok csalódott. Én nem is számítottam, hogy idáig eljutok, úgy hogy ez nekem nagyon jó eredmény” – mondta Bús Hajnalka.

Hajnalka takarítónőként dolgozik egy szabadkai iskolában. A diákok jól ismerik a hangját, hiszen sokszor énekel munka közben. A verseny után most arra számít, hogy lesznek fellépései, de azt mondja, mindenképpen visszamegy takarítani, mert a szórakoztatóipar nem az ő világa.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.