2018. július 26., 17:43

„Úgy állnak és énekelnek, mintha mind egy szálból nőtt volna ki” - VIDEÓVAL

Bámulatos koncertet adott a 63 tagból álló Nemzeti Ifjúsági Kórus szerdán este a galántai Szent István király plébániatemplomban. A hangverseny során két ősbemutató is elhangzott. Az ifjú kórustagok méltó követői és ápolói a Kodály örökségnek és a magyar zenei hagyományoknak.

nikga2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjai és két vezetőjük, Erdei Péter, Érdemes Művész, Liszt és Bartók-Pásztory díjas karnagy, valamint Nemes László Norbert, Bartók-Pásztory díjas karnagy a kora délutáni órákban érkeztek meg Galántára a keszthelyi és a bécsi koncertállomások után. A kimerítő kétórás próbafolyamat után a csoport megkoszorúzta az Esterházy kastély parkjában található Kodály emlékművet. Galánta és Kodály viszonyáról, a mátyusföldi városban eltöltött hét legszebb esztendőről Mézes Rudolf, a Csemadok nyugati regionális alelnöke tartott rövid előadást a koncertlázban égő fiataloknak. Miután a Nemzeti Ifjúsági Kórus a park látogatóit is elbűvölte egy kórusmű eléneklésével, a csapat visszatért a templomba, hogy felkészüljön és méltán fogadja Galánta város közönségét.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

„Az a fajta lendület, szeretet és átélés, amellyel fiataljaink megszólaltatják ezeket a kórusműveket, azt bizonyítja, hogy van jövőnk. A közös zenélésnek emberformáló ereje van. A világban az a fontos, hogy emberként tekintsünk egymásra, nem kell győzni a másik felett. Ezt az együttélést, ezt a fajta türelmet, a közös munka felelősségét, önfegyelmet, akaratot erősíti a kórusmunka. Nagyszerű érzés ezekkel a fiatalokkal együtt lenni” – mondta portálunknak Erdei Péter a közös éneklés és kórusmunka jelentőségével kapcsolatban. A Érdemes Művész szerint Galánta fontos állomása a koncertturnénak, hiszen itt lehet a leginkább fémjelezni Kodály emlékét.

„Elég ritka, hogy egy együttes élén két vezető áll, ebben az esetben viszont ez egy ideális találkozás” – beszél portálunknak a karnagyok munkájáról Nemes László Norbert. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára elmondta, csodálatos a közönséggel találkoztak eddig az összes koncertállomáson, mindenhol értő fülekre találtak.

A katarzis nem maradt el

Galánta közönsége is különleges és nagy szeretettel fogadta be a Nemzeti Ifjúsági Kórus minden egyes darabját. Éneklésükben lassabb, meditatív karakterű szakaszokat élénkebbek váltották fel. a dinamikák váltogatása, a simulékony zenei harmónia méltán vívta ki a hallgatóság elismerő tapsát.

A koncerten két ősbemutató is elhangzott. Orbán György Da Pacem Domine (Adj békét a mi időnkben) című művét a Nemzeti Ifjúsági Kórus mutatta be. Vezényelt Nemes László Norbert. Varga Judit The night című új darabját Hermann von Gilm zu Rosenegg költeményének angol fordítására írta a Nemzeti Ifjúsági Kórus számára. A műben számos érdekes hangi effektus található. A közönség kedvence talán a Molnár Anna balladája volt. Ez a kórusmű egy olyan népdal felhasználásával keletkezett, amelyet Kodály maga gyűjtött 1914-ben. A katarzis a gyönyörű koncert végén garantált volt, a padsorokból elismerő hangok után álló vastapssal köszönték meg a koncentrált és fantasztikus munkát a befogadók.

„Úristen, micsoda munka van ebben. Úgy állnak és énekelnek, mintha mind egy szálból nőtt volna ki” - hallottuk a suttogó elismeréseket egy idős hölgy szájából.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Nemzeti Ifjúsági Kórusnak egy felvidéki tagja van, a dunaszerdahelyi Mórocz Virág, akinek arcán a meghatottság könnyei gördültek lefelé a „hazai” város befogadó szeretetét érezvén. Virág elmondta portálunknak, elképesztően jó csapat kovácsolódott össze, szívük pedig együtt dobban a karnagyokéval.

Mézes Rudolfnak igaza volt, amikor hetekkel ezelőtt azt nyilatkozta, ez az esemény a nyár csúcspontja lesz Galántán.

A Nemzeti ifjúsági Kórus Galántáról Budapestre utazott tovább, hiszen július 26-án a Vigadóban ad koncertet, majd július 27-én a kecskeméti Kodály Fesztivált zárják hangversenyükkel.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésével jöhet létre.

nikga2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.