2014. május 23., 07:49

Budapesten tart lemezbemutatót az Expired Passport

POZSONY. Budapesten ünnepli ZOO című nagylemezének megjelenését az Expired Passport zenekar május 23-án, pénteken.
201405230747300.exp01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

2014. május 23. jelentős napnak ígérkezik az Expired Passport életében, ugyanis a zenekar Budapest legfrekventáltabb környékén, a Cinema Rock Caféban (Budapest, V. ker., Haris köz 3., a Váci utcához közel) mutathatja be nemrég megjelent lemezét, s egyúttal a CD keresztelőjét is itt tartja meg. Nemcsak a bő három éves lemezkészítési periódust és az album létrejöttét ünneplik, hanem az alakulás óta eltelt közel 16 esztendőt is, hiszen a zenekar a különféle viszontagságok és tagcserék ellenére a mai napig folyamatosan működik, önerőből tartja fent magát úgy, hogy mindig a saját útját járta.

18 órakor a zenekar sajtótájékoztatót tart a helyszínen. 20 óra 30 perckor a dunaszerdahelyi Mojo Risin' adja meg az alaphangot, 21:30-tól pedig az Expired Passport lemezbemutatójára kerül sor. A CD-nek két keresztapja lesz: egyikük a Mini legendás fuvolása, Török Ádám (aki egyébként a lemezen is vendégszerepel), a másik pedig Takács László „Taki“, Zenélni Díjas hangtechnikus. 

A ZOO a helyszínen is megvásárolható lesz, és minden kedves vásárló nyalánkságot kap. A Cinema Rock Caféba a belépés ingyenes. Az Expired Passport sok szeretettel vár mindenkit pénteken! Az eseményhez itt csatlakozhatnak az érdeklődők.

201405230747300.exp01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.