2019. szeptember 23., 13:39

Bruce Springsteen, a Főnök 70 éves

Bruce Springsteen Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, gitáros, zeneszerző ma ünnepli hetvenedik születésnapját.

springsteen
Fotó: TASR/AP

A New Jersey állambeli Freeholdban ír és olasz szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatal éveit szűkebb hazájában élte le, később Born To Run című száma – legalábbis a legenda szerint – kis híján New Jersey hivatalos himnusza lett.

Kamaszkorától zenél, gitározik, énekel, olykor szájharmonikázik, nagy hatással volt rá Bob Dylan, akihez szoros barátság fűzi, Chuck Berry, a Beatles, a Rolling Stones, de Van Morrison és Woody Guthrie zenéje is. Első együttesét 1965-ben alapította, ezután több formációban is megfordult, és ráragadt a Főnök (Boss) becenév.

1971-től szólóban folytatta. New York kávézóiban és bárjaiban lépett fel, ekkoriban vette szárnyai alá Mike Appel menedzser, aki kijárt neki egy szerződést a Columbia kiadónál. Első lemezére készülve hozta össze az E Street Bandet, amely első koncertjét 1972. november 12-én adta. Az 1973-ban megjelent Greetings from Asbury Park, N.J. című lemez a szakma egyöntetű elismerésével találkozott (a Billboard magazin a maximális, 5 pontot adta kritikájában), de alig 25 ezer példány kelt el belőle, a slágernek szánt Blinded By The Light akkor még a kislemezlistára sem jutott fel.

Springsteen még abban az évben kijött a The Wild, The Innocent And The E. Street Shuffle című koronggal is, a kritikusoknak ez is tetszett, a közönségnek akkor még ez sem. Karrierjének új lökést az adott, amikor a Rolling Stone magazin újságírója, Jon Landau lett a producere. Landau 1974-ben ott volt az E Street Band koncertjén, és lelkes hangú cikket írt róla, benne a profetikus mondattal: "Láttam a rock and roll jövőjét: úgy hívják, hogy Bruce Springsteen."

A zenész ezután vonta be Landaut a nagy áttörésnek szánt Born To Run című lemez munkálataiba. A másfél év csiszolgatás után, 1975-ben a boltokba került album néhány hét alatt a lista harmadik helyéig jutott, és a legnagyobb sztárok közé repítette. Harmincadik születésnapját már országos turnéval ünnepelte, 86 városban 109 koncertet adott.

Abban az évben jelent meg a Darkness On The Edge Of Town, egy évvel később a The River című dupla albuma, amely szintén listavezető lett.

Pályafutásának talán legnagyobb sikerét az 1984-ben megjelent Born In The USA hozta. Az album csak Amerikában 15 millió, világszerte 30 millió példányban kelt el, és sorozatban hét dal került róla a Top Tenbe, amivel Michael Jackson Thrillerével holtversenyben - ma is csúcstartó. Az emberi jogok iránt elkötelezett Springsteen 1988-ban részt vett az Amnesty International által szervezett világturnén, Stinggel, Peter Gabriellel és Tracy Chapmannel együtt Budapesten is fellépett.

Sikerszériája folytatódott a kilencvenes években is, igaz, átmenetileg kísérő együttese nélkül. 1995-ben a The Ghost of Tom Joad című albumával a folkzene felé tett kis kirándulást. 1991-ben másodszor is megnősült (első felesége egy modell volt), az együttesében vokálozó Patti Scalfia énekesnőt vette el, s három gyermeke született tőle.

Az E Street Band 1999-ben alakult újjá, és Springsteen 2002-ben – egy évtized múltán – újra rockalbumot adott ki.

A 2001. szeptember 11-i események ihlette The Rising, amely a megbékélés hangján szólt az emberhez, világszerte hatalmas sikert aratott. Az énekes 2006-ban We Shall Overcome - The Seeger Session címmel adott ki lemezt, ez volt az első albuma, amelyen nem a saját dalait játszotta: az amerikai folkzene klasszikusait dolgozta fel külön erre az anyagra verbuvált, nem kis létszámú együttessel.

Az E Street Banddel közös munka gyümölcse a 2007-es Magic, illetve a 2009-es Working On A Dream. 2014-ben került a boltokba a High Hopes, amelyen az elmúlt évek kiadatlan felvételei, újra felvett számok, valamint feldolgozások kaptak helyet.

2019-ben jelentkezett tizenkilencedik gyűjteményével, egy stúdióalbummal Western Stars címmel.

Új színekkel gazdagította életművét, a nótákat részben a késői hatvanas, korai hetvenes évek dél-kaliforniai poplemezei inspirálták.

Springsteen koncertjei legendásak, a nyolcvanas években már számos kalózfelvétel keringett. Ezt megelégelve adta ki a 1986-ban az előző évtizedet felölelő Live 1975-85 című élő albumát, amely listavezetőként debütált, és azóta 13-szoros platinalemez lett.

A "Főnök" az egyik legsikeresebb amerikai rockzenész. Művészetében elválaszthatatlan a rock és a politika, dalai gyakran szólnak a kisemberek, a munkások hétköznapjairól, a megélhetés nehézségeiről. Eddig 20 Grammy-díjjal büszkélkedhet, 1994-ben a Philadelphia című film betétdalával Oscar- és Golden Globe-díjat nyert. 1999-től a rock and roll halhatatlanja, a dicsőségcsarnokba 2014-ben bekerült kísérő együttese is. Albumai közül hat szerepel a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 lemezét összegző listáján, a magazinnál minden idők száz legnagyobb előadója közül a 23. helyet érdemelte ki.

2013-ban MusiCares év embere díjat kapott. 2016-ban Szabadság Érdeméremmel tüntették ki, és megjelentek emlékiratai Born To Run címmel. 2017 őszétől 2018 végéig a 236 alkalommal állt színpadra a New York-i Walter Kerr színházban a Springsteen on Broadway című egyszemélyes előadássorozattal. A különleges, intim hangulatú találkozás során a sztár gitárral, zongorával és a szerzeményeket összekötő sztorikkal szórakoztatta a közönséget.

A szériát egy filmzenealbum és egy Netflix-műsor formájában is megörökítették.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.