Bono fiának együttese a brit lemezlista élén debütált első lemezével

2021. július 17., 13:06
ma7 | MTI

Az Inhaler, Elijah Hewsonnak, Bono fiának az együttese a brit lemezlista élén debütált első albumával - adta hírül pénteken a BBC News.

Inhaler

Az It Won't Always Be Like This című lemez Olivia Rodrigo Sour című lemezét váltotta a toplista csúcsán. Az ír U2 együttes, Bono bandája eddigi pályafutása alatt tíz lemezzel került a lemezlista első helyére, de bemutatkozó albumuk 1981-ben az első negyven között sem szerepelt.

"El sem tudjuk hinni, hogy a lemezünk a csúcsra került" - nyilatkozta az együttes, amelyben Hewson mellett Robert Keating, Josh Jenkinson és Ryan McMahon zenél.

A brit zenei toplistákat vezető honlapon megjelent közleményükben felidézték, hogy kezdetben kis angol klubokban játszottak, de még az első lemezük készítése közben sem gondolták, hogy a toplista élére kerülhetnek.

Az Inhaler a BBC Sound of 2020 listáján az ötödik helyen végzett, és debütáló albumukkal úgy repültek a brit slágerlista élére, hogy ezzel ők lettek az első ír együttes, amelynek ez sikerült 2008 óta, mikor a dublini The Script jutott a csúcsra. A 21 éves Hewson elismerte ugyan, hogy híres apja befolyása nyilván megnyitott előttük néhány ajtót, de mint hangsúlyozta, együttese keményen megdolgozott azért, hogy  bizonyítsa tehetségét, és felépítse saját rajongótáborát.

Arról is beszélt, hogy természetesen nagyon-nagyon hasznos, ha van valaki, akitől tanácsot lehet kérni, de mint hangsúlyozta, azzal mindannyian tisztában voltak, hogy egyedül kell helytállniuk.

"Biztos vagyok abban, hogy sokan gondolhatták volna rólunk, hogy a könnyebb utat választjuk, és kihasználjuk a kapcsolatokat, de mi nem ezt tettük. Mi hoztuk össze az egészet" - mondta.

Kövesse facebook oldalunkat is!