2018. szeptember 23., 20:25

Bognár Lili Janka: mindig is vonzott a népzene

Nemrég Kassán, a Rovás MaJel Központban adott koncertet Bognár Lili Janka, a Holdviola énekese és Kováts Marcell népzenész. A felvidéki gyökerekkel rendelkező fiatal énekesnővel a koncert után beszélgettünk.

Magyar7 38. hét - Fábián - Bognár Lilla - 30-31. oldal
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Ma7

Bognár Lili Janka nem első alkalommal lépett fel Kováts Marcell társaságában, sőt Kassán sem először állt színpadra. A néptánctanára ajánlotta őt Marcinak, aki 2013-ban egy népdalénekest keresett Kassára, A magyar dal napjára. Ekkor kezdődött a közös útjuk, idézte fel a Miskolcról származó énekesnő, hozzátéve, hogy jelenleg külföldön tanul, csak a nyári időszakban tartózkodik itthon, ami erősen korlátozza a fellépések számát.

– A nyári hónapokban járunk közösen fellépni, főként a Felvidékre, ami nagyon boldoggá tesz, hiszen felvidéki gyökerekkel rendelkezem. Nagymamám Királyhelmec mellett, Radban született, nagypapám pedig Pányban. Anyai ágon nagyon erős felvidéki gyökereim vannak, és mindig nagy élmény visszatérni ide.

Mindig vonzott valami a népzenéhez

Lili elhivatottan foglalkozik a népdal-énekléssel, számos versenyen győzött vagy ért el előkelő helyezést. A népdallal, népzenével gyermekkorában került kapcsolatba.

– Számomra a természetes, autentikus közeg nem adatott meg. Elkezdtem népzenei hangzóanyagokat hallgatni, amelyeket egy népdalénekestől kaptam, és egy idő után azt vettem észre, hogy folyamatosan ezeket a dalokat hallgatom, nem pedig azt, amit a kortársaim. Érdekes ez a kombináció, hiszen úgymond popzenén nőttem fel, viszont mindig vonzott valami a népzenéhez.

Fotó:  Ma7

A népzene iránti vonzalom a fiatal énekes tanulmányaiban is tükröződött. Az általános iskolában népiének-tanárhoz járt, majd a középiskola kiválasztásánál is ilyen irányban tapogatózott. A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumra esett a választása, amelynek népzene szakán végzett. A középiskolát követően messze vetődött otthonról, egyenesen az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba, ahol a New York Egyetem diákja lett.

– Az egyik ismerősöm a kezembe adott egy prospektust erről az egyetemről, láttam, hogy nagyon jó etnomuzikológiai órák vannak – amelyeken ténylegesen elmegyünk etnográfiai terepmunkát végezni –, és a zenei programok is nagyon jók. Úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Már az egyetemre való felkészülési folyamatban is rengeteget tanultam. A felvételin épp egy olyan dudautánzást énekeltem el, ami az itteni műsorunkban is elhangzott. Ez nagyon megtetszett nekik – mondja, hozzátéve, az egyetemen nemcsak éneket tanul, hanem klasszikus fuvolát is.

Abu-Dzabiban egészen más az élet, mint itthon, viszont általában nagyon pozitív benyomások érték.

– Korábban azt gondoltam, hogy a vallás terén levő különbségek megnehezítik majd a dolgokat, de arra kellett rájönnöm, hogy ez nem így van. Nagyon befogadóak, elfogadják, ha valaki nem az ő hitük szerint él és gondolkodik. Ugyanakkor azt veszem észre, hogy nagyon-nagyon nyugatiasodnak, például decemberben karácsonyfát állítanak az üzletekben – meséli Lili.

A világ számos táján

Az egyetemi tanulmányoknak köszönhetően már számos országban járt. – Az első évben eljutottam Kuvaitba, ahol a gyöngyhalászok zenéjét tanulmányoztuk. Azt kell tudni, hogy a gyöngyhalászat mint foglalkozás már kihalt, a zenéjüket egyfajta gyűlés keretein belül őrzik. Érdekes összevetés volt ez a magyar fonóval, mert ugye régen az emberek a fonóba jártak magyar népzenét zenélni – meséli, hozzátéve, hogy decemberben Indiában, Chennaiban járt, ahol a karnatikus zenét tanulmányozták (még egy guruval is találkoztak), de volt már Zanzibáron is, ott dokumentumfilmet forgattak, ekkor hangfelelősként próbálhatta ki magát. Ez is egy jó élmény volt, állítja. – Úgy gondolom, hogy életemnek ez az időszaka a világjárásról, világlátásról szól, és majd utána meglátom, hogy hogyan és merre tovább – teszi hozzá.

A jövőbeli terveivel kapcsolatban nem túl bőbeszédű. – Szeretek a jelenben élni, a jelenből kihozni a legtöbbet. Nem szívesen rágódok a múlton, és igazából a jövőn sem. Annyit tudok, hogy a gyökereim nagyon fontosak, és akárhol is éljek a világban, mindig vágyódni fogok haza.

Készül az új lemez

Bognár Lili Janka 13 éves korától énekel a miskolci Holdviola zenekarban, amely elektronikus folkzenét játszik, modern formában, némileg továbbgondolva elevenít meg magyar népdalokat. Lili külföldi tanulmányai miatt csak nyáron tudnak együtt fellépni, olyankor viszont szinte minden hétvégén játszanak.

– A nyáron csak egy hétvégém volt, amikor nem volt koncertünk. Ennek nagyon örültünk. A Holdviolával rengeteget voltunk ezen a nyáron Erdélyben, most a Felvidékre nem jöttünk, de ide is nagyon szívesen járunk. Sűrű a program, meg nyilván bele kellett gyömöszölni ebbe a néhány hétbe a videóklip-forgatást, stúdiófelvételeket, úgyhogy ez a nyári időszak nagyon intenzívre sikeredett.

Bognár Lili Janka azt is elárulja, hogy folynak a munkálatok az együttes új albumán. A megjelenés időpontja egyelőre még talány, ezt nyilván sok minden befolyásolja, de hamarosan jön az új lemez, ígérte.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/20. számában.

Magyar7 38. hét - Fábián - Bognár Lilla - 30-31. oldal
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.