2021. augusztus 9., 13:00

Bereczki Zoltán akusztikus koncert Somorján!

Magyarország egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága teszi igazán különlegessé! EMeRTon-díjas színész, arany- és platinalemezes, valamint Fonogram díjas énekes, s mindezek mellett zenei producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.

bereczki_somorja12

A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel.

Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ,,Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 ,,A nagy duett” című show-ban és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is.

2014-ben indult útjának Álomkép, Illuzió, Szenvedély, majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal.

2016-ban a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán. A 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lett az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte. 2019-ben visszatért a televízió képernyőjére is a Sztárban sztár leszek zsűrijeként.

A színházi életben is folyamatosan jelen van, a mai napig láthatjuk őt a nagy sikerű Lepkegyűjtő, Nemek és igenek, vagy a Pillanatfelvétel című darabokban, február 22-én pedig vele debütál a Dolgok, amikért érdemes élni.

Bereczki Zoltán augusztus 12-én este 20.00 órakor Somorján a Korona udvarban lép fel. Jegyek a somorjai VMK-ban, illetve online, https://mskssamorin.maxiticket.sk/ kaphatók.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.