2012. november 6., 14:36

Benko Fruzsina: Gömör vármegye az otthonom

GÖMÖRSÍD. A gömörsídi (Šíd) Benko Fruzsina bekerült a Fölszállott a páva című népzene- és néptáncvetélkedő elődöntőjébe. A tehetségkutató versenyt az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza hirdette meg népdalénekesek, zenekarok és néptáncosok számára.

A 18 éves Fruzsina gyermekkora óta foglalkozik népdalénekléssel, már számtalan versenyen, megmérettetésen vett részt. Hagyományápoló családból származik, szinte születésétől fogva a népdal, néptánc, népi játékok és a népmesék bűvöletében él.

„Kiskorom óta foglalkozunk a néphagyomány őrzésével, az egész család. Énekléssel mióta az eszemet tudom, azóta foglalkozok” - mondta a Hírek.sk-nak Benko Fruzsina Borbála. Elmondása szerint leginkább szüleinek köszönhetően kezdett énekelni. Alapiskolás korában vett részt először ilyen jellegű megmérettetésen, ugyanis anyja szervezte a Hallottad e hírét elnevezésű palóc népdalversenyt. „A Rakonca néptáncegyüttesben is táncolok. Ott nagyon sok népdalt és táncot is tanultam, úgyhogy az egész népi kultúra bennem él, és nagyon szeretem csinálni” - tette hozzá.

„Édesanyám nagyon sokat segít, hogy felkészüljek a versenyre. Keresztszüleim is nagyon kedvesek hozzám, tőlük kaptam a viseletemet. Leginkább a gömörit szeretem énekelni, ugyanis ide tartozom. Gömör vármegye az otthonom. Mindenféle palóc népdalokat nagyon kedvelek, szeretem őket” - mondta.

Fruzsina a füleki magyar tannyelvű gimnázium végzős diákja. Nagyapja itt volt igazgató, édesapja is itt tanít, az egész család kötődik az iskolához.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.