2013. december 24., 12:47

Beengedik Amerikába a Mikulást

WASHINGTON. Megkapta a hatóságoktól szükséges engedélyt, így beléphet az Egyesült Államok területére rénszarvasaival a Mikulás, aki az angolszász szokások szerint a karácsonyi ajándékokat hozza a gyerekeknek.

A mezőgazdasági minisztérium alá tartozó állategészségügyi hatóság (APHIS) helyi idő szerint hétfőn adta ki erről szóló rendelkezését, miután alapos ellenőrzésnek vetette alá a Mikulás kilenc rénszarvasát. A hivatal hozzátette, hogy a hagyományokhoz híven idén is minden szükséges segítséget felajánl "Mr. S. Clausnak az Északi-sarkról" – tájékoztat a Hír24.hu.

A közlemény kiemelte, hogy a Mikulás rénszarvasai esetében kissé eltértek a szabályoktól, és garanciát kértek a kenderszakállútól arra, hogy az állatokat soha nem etették mással, csak szénával, aszalt gyümölcsökből készült édességekkel és mézeskaláccsal. A Mikulás szánját húzó patásoknak emellett mikrochipekkel kell rendelkezniük és hallgatniuk kell a Táltos, a Táncos, a Pompás, a Csillag, az Üstökös, az Íjas, a Mennydörgés, a Villám vagy a Rudolf nevek valamelyikére.

A hivatal engedélye december 24-én délután hat órától december 25-e reggel hat óráig szól, és belépést biztosít a Mikulásnak bármely ajtón - vagy éppen kéményen - az Egyesült Államokban.

Amerikában nem az APHIS a kormányfelügyelet alá tartozó egyetlen hivatal, amely nyomon követi a Mikulást és a rénszarvasokat: hagyományosan az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) is figyeli a kenderszakállút.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.