2012. december 14., 11:27

Becsapódnak a Holdba a NASA ikerszondái

WASHINGTON. Megkezdték azon ikerszondák felkészítését a holdi becsapódásra, melyek révén lehetővé vált égi kísérőnk belső szerkezetének és összetételének jobb megismerése.
A szondák szabályozott módon ereszkednek és csapódnak majd be a Hold északi pólusánál, december 17-én. Az Ebb és Flow alkotta Grail-missziót (Gravity Recovery and Interior Laboratory) azért küldik szándékosan végzetébe, mert a szondák alacsony orbitális pályája és kevés üzemanyaga gátolja a további tudományos vizsgálatokat.

A duó sikeres elsődleges és meghosszabbított missziója az eddigi legnagyobb felbontású gravitációs térképet eredményezte bármely égitestről. A térkép segít jobban megismerni, a Föld és más kőzetbolygók hogyan születtek meg és fejlődtek a Naprendszerben. A hegy, ahol a két szonda „élete” vége ér a Goldschmidt-kráter közelében helyezkedik el.

A szondák januári érkezésük óta formációban repülnek. Nevüket általános iskolás diákoknak köszönhetik. A Holdhoz elsőként megérkezett Ebb lesz az első, mely becsapódik, majd 20 másodperc múlva Flow is követi. A becsapódási sebesség másodpercenként 1,7 kilométeres lesz. Az eseményről valószínűleg nem készülnek képek, mivel a tervezett időpontban a régió árnyékban lesz.

A misszió befejezése előtt a szondák egy utolsó kísérletet végeznek. Főhajtóművüket még egyszer begyújtják, míg üzemanyagtartályaik ki nem ürülnek, így meg lehet határozni, pontosan mennyi üzemanyag maradt még tartályaikban. Ez segít a NASA mérnökeinek módosítani azokat a számítógépes modelleket, melyekkel tökéletesíthetik a későbbi missziók üzemanyag szükségleteit érintő becsléseket.

Mivel nem tudják, pontosan mennyi üzemanyaggal rendelkeznek a szondák, a szakemberek úgy tervezték meg a hajtómű utolsó begyújtását, hogy az ikrek több órán át fokozatosan ereszkedjenek és súrolják a holdi felszínt, mígnem a kiszemelt hegy magasabb terepe meg nem állítja őket. A röppályát módosító és a becsapódást biztosító begyújtásra december 14-e reggelén kerül sor.

A márciustól májusig tartó elsődleges misszió során az ikrek 55 kilométeres magasságból gyűjtöttek be adatokat. A bővített küldetés alatt – mely augusztus 30-án kezdődött – magasságukat 23 kilométerre csökkentették, és néha a Hold legmagasabb képződményeitől csak néhány kilométerre vitték őket.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.