2017. december 7., 11:53

Balaton Sound - Chainsmokers és David Guetta is a fellépők közt

ZAMÁRDI. Mások mellett a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és Dj Snake is fellép a Balaton Sound fesztiválon, amelyet jövőre július 4-től 8-ig rendeznek meg Zamárdiban.
201712071201240.CHC4.jpg

A fesztivál nagyszínpada 2018-ban megváltozik, formájában és dekorációjában is új lesz. A szervezők a megújításra pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül ki - közölték a szervezők csütörtökön.   

"A Balaton Sound nemzetközi értékét mutatja, hogy több mint fél évvel a kezdés előtt a legnagyobb sztárok közül ilyen sokan már elfogadták a felkérésünket" - idézte a közlemény Fülöp Zoltánt, a fesztivál főszervezőjét. A Sound másik alapítója, Lobenwein Norbert hozzátette: a most bejelentett nevek között a nagyszínpad valamennyi headlinere szerepel.   

Az amerikai Chainsmokers elektropop-duó tavaly már zenélt a Soundon, idén a Sziget fesztiválon lépett fel. A formáció idén megjelent első lemeze, a Memories... Do Not Open az első helyen nyitott a Billboard listáján, a csapat nyert már Grammy-t is, Closer című dalát pedig több mint egymilliárdszor streamelték a Spotify-on.  

A világ egyik legismertebb dj-producere, a szintén a Grammy-díjas francia David Guetta hetedszer fog fellépni a Balaton Soundon: 2008 és 2016 között minden évben járt Magyarországon, a Sound mellett a Szigeten és a VOLT-on is. Guetta nevéhez számos klubsláger kötődik, legfrissebb albuma 2018-ban érkezik.   

A DJ Mag magazin TOP dj-ket összesítő lista állandó dobogósa Dimitri Vegas & Like Mike, a belga dj-producer páros, amely szintén nagy visszatérője a Soundnak, hiszen háromszor felléptek már Zamárdiban, emellett ők adták az idei Sziget End Show-ját is. Négyszer szerepelt már a Balaton Soundon Martin Garrix is (egy-egy Sziget-, EFOTT- és VOLT-fellépés mellett), a még mindig csak 21 éves holland  tehetség, akit idén másodszorra választottak a világ első számú dj-jének.   

Jön jövőre Zamárdiba a francia Dj Snake is, aki a nagy sláger, a Lean On társszerzője, és a francia elektronikus zenei élet meghatározó alakja. A dance-EDM irányzatot fogja képviselni a Balaton Soundon Jonas Blue, Ausztráliából érkezik Nervo és Timmy Trumpet, a hiphop-R&B vonalat erősíti az amerikai Ty Dolla Sign, a holland élvonalból pedig a W&W tér vissza Zamárdiba.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.