2011. szeptember 19., 14:55

Az Omega indítja jubileumi, 50. évét

BUDAPEST. Országos koncertsorozattal, szimfonikus előadásokkal, új stúdióalbummal, régi felvételek publikálásával és könyvvel is ünnepli jubileumi évét az 50 éves Omega együttes.
- Az Omega együttes szeptember 23-án lép be ötvenedik évébe, hiszen 1962-ben ezen a napon volt az első koncertünk a Műegyetemen. Sokat gondolkodtunk azon, mi lenne igazán méltó a jubileumi évhez, legyen-e egy ötödik Stadion-koncertünk vagy mást csináljunk. Úgy látjuk, a Puskás Ferenc Stadion már nincs olyan állapotban, hogy ott még megvalósítható lenne egy nagy Omega-buli. Végül azt a döntést hoztuk, hogy az elkövetkező egy év során megpróbálunk még egyszer minél több helyre eljutni az országban – mondta Kóbor János énekes az MTI-nek.

Mint kifejtette, az öt évtized dalait a különböző korszakok egyenrangú bemutatásával áttekintő országos turné várhatóan decemberben indul és a nagy része május végéig lezajlik. Hangsúlyozta, hogy lesz egy kiemelt budapesti helyszín is, ahol 2012. szeptember 23-án zárulna a jubileumi Omega-év. Hogy hol, arról még tárgyalnak.

A tervek szerint az Omegával (a felállás 1971 óta állandó: Kóbor János - ének, Benkő László - billentyűs hangszerek, Molnár György - gitár, Mihály Tamás - basszusgitár, Debreczeni Ferenc - dob) színpadra lép majd több régi tag, köztük Presser Gábor, Laux József és Somló Tamás, és szó van az alapító tagok közé tartozó Kovacsics András és Varsányi István esetleges közreműködéséről is.

Közben dolgoznak az Omega Rhapsody című szimfonikus előadás előkészítésén. Kóbor szerint a filharmonikus hangszerelés szép lassan a rock műfajának klasszikussá válásához vezet, "a rockzene története ugyanis gyakorlatilag körbeért".

"A régi dalok a tavaly a német Edel kiadónál megjelent, és most az EMI jóvoltából itthon újra forgalmazott Omega Rhapsody című lemezen kerültek szimfonikus köntösbe, persze a hangzás azért rockos, ezt meg akartuk tartani, nem állt szándékunkban átlépni egy másik műfajba vagy kifejezésmódba. Az Omega Rhapsody-ra inkább a progresszív, vagy ha úgy tetszik, űrrock korszakunk számai kerültek, amelyek alapján minket a hetvenes években Nyugat-Európában sokra tartottak. Ezek a dalok már akkor magukban hordozták a monumentalitás, a szimfonikus hangzás lehetőségét" – fogalmazott Kóbor János.

Kitért arra, hogy bár az Omega Rhapsody hangzása szimfonikus lett, különböző okok miatt tavaly nem sikerült nagyzenekarral rögzíteni az anyagot. Ezt a filharmonikus változatot az eredeti tervek szerint idén augusztusban a Magyar Állami Operaházban mutatták volna be egy koncerten, az intézmény vezetése körüli bizonytalan helyzet azonban ezt meghiúsította. A felvezető főpróba viszont megvolt májusban Halléban a Händel-fesztiválon a helyi akadémia szimfonikus zenekarával, nagy sikerrel.

Az 50. évfordulóra megjelenik az új, a 17. stúdióalbum is, öt évvel a legutóbbi anyag, az Égi jel után. A címe várhatóan Red Planet-X lesz; a legenda szerint a Nibiru névre keresztelt titokzatos tizedik bolygó jövőre a Föld közelébe ér, bolygónk polaritást vált és katasztrófák sorozata fog bekövetkezni. "Lemezeink általában mindig valamilyen egységes koncepció, mondanivaló alapján készülnek, ilyen volt például az 1977-es Időrabló, a két évvel későbbi Gammapolis vagy a 2006-os Égi jel is. Beugrott, hogy 2012-t sokfajta megközelítésben apokaliptikus sugallatú évnek tartják, és ezt érdemes egy lemezzel megörökíteni. A témából adódóan a stílus ismét space-rockos lehet, a szövegekről már beszéltem állandó szerzőnkkel, Sülyi Péterrel" – számolt be az énekes.

A stúdióalbumot megelőzi egy hatvanas-hetvenes évekbeli kislemezeket, ritkaságokat tartalmazó kiadvány, amely a tervek szerint még az idén ősszel megjelenik a Collective Art kiadó gondozásában. A lemezen rajta lesz például az 1968-as táncdalfesztivál nagy slágere, a Kiabálj, énekelj, vagy az 1975-ös film, a Kenguru egyik betétdala. "A lemez a feléledt Omega rajongói klub kezdeményezésére készült és mi nagyon örülünk annak, hogy régen elfeledett, jobb sorsra érdemes dalaink végre CD-n is megjelennek" – mondta Kóbor János.

Jövőre elkészül Kóbor János könyve is "Álmodtam vagy igaz talán?" címmel; az énekes ebben arról ír, hogyan lett egy építészmérnökből az egyetemi évek után ötven éven keresztül rockzenész.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.