2021. július 21., 20:40

Az igényes kamarezene kiemelt központjává válik Komárom városa

Július 22. és augusztus 1. között a komolyzene művelőit és kedvelőit várja a Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok 24. évfolyama, amelynek főszervezői a Camerata Comorra Polgári Társulás és a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ.

mesterkurzus resztvevok

A mesterkurzusok megálmodója és művészeti vezetője Komárom szülötte, Török Ferenc, aki valódi lokálpatriótaként szülővárosába hívogatja a komolyzene legnagyszerűbb fiatal művelőit, annak ellenére, hogy ő maga a világ számos színpadán megfordult már. Tanít a Pozsonyi Konzervatóriumban és tagja a világhírű Moyzes Quartetnek.

A komáromi mesterkurzus célja már a kezdetektől változatlan:

A fiatal tehetségek felkarolása mindig a legalapvetőbb célunk. A nyári növendékeink nagy hányada zeneművészeti egyetemre jár, vagy konzervatóriumban tanul. Nekik adunk itt arra lehetőséget, hogy a tudásukat jobban elmélyíthessék és a tehetségüket tovább csiszolhassák”

– mondja Bajkai Csengel Mónika, a mesterkurzusok koordinátora.

mesterkurzus fuvola

Eredetileg 43 kiváló fiatal zeneművelő jött volna a komáromi seregszemlére, de az aktuális, koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések csak 34 résztvevőnek tették a képzést személyesen is elérhetővé. A mesterkurzusra így is négy országból érkeznek résztvevők: a hazaiakon túl magyarországi, cseh, német és olasz növendékek döntöttek a komáromi tanfolyam mellett – zömmel visszajárók.

Az oktatók Dagmar Livorová (operaének), Török Ferenc (hegedű, brácsa), Horváth József (hegedű), Zuzana Čižmarovičová (zongora), Ivan Danko (oboa), Marta Braunsteinerová (fuvola) lesznek.

A mesterkurzusok három helyszínen zajlanak majd: a Tiszti pavilonban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban és a Komáromi Művészeti Alapiskolában.

A Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok kapcsán előreláthatólag két záróhangversenyt tartanak.

mesterkurzus hegedű

Az első alkalomra július 30-án, 18.00 óraii kezdettel kerül sor a Duna Menti Múzeum dísztermében, a második záróhangverseny pedig július 31-én, a Tiszti Pavilon dísztermében várja a komolyzene szerelmeseit.

A belépés az alkalmakra díjtalan. A rendezvény támogatói a szlovák Művészeti Alap, a KULTMINOR, Nyitra megye önkormányzata és Komárom város önkormányzata.

Bővebb felvilágosítás a +421 907 799 823-as telefonszámon, vagy a csengel.monika@gmail.com e-mail-címen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.