2016. január 5., 18:27

Az idén több turistát várnak Szlovákiába

POZSONY. Tovább emelkedik az idén a Szlovákiába érkező külföldi turisták száma – véli a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség, amely szerint a rendelkezésére álló időszerű adatok alapján 2016-ban várhatóan 5-7 százalékkal többen utaznak majd az ide, mint tavaly.
201601051153020.tur01.jpg

A tavalyi év során több mint 4 millió látogató üdült Szlovákiában. „A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség folytatja reklámtevékenységét, hazai és külföldi érdeklődőket hív meg szlovákiai üdülésekre” – jelezte Marta Kuèerová, a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) vezérigazgatója.

A SACR úgy véli, hogy 2016-ban a szlovákiai kulturális és sportrendezvények az eddiginél is több érdeklődőt vonzanak majd országunkba. Ilyen rendezvény lehet a műkorcsolya-eb, amit január 27. és 31. között Pozsonyban rendeznek meg vagy a március 5-6-án Jasnán zajló alpesi sí-világkupa. Majd május 12-15. között Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš) tartják a vadvízi evezés Európa-bajnokságát. Emellett az idén Kassát illették Európa sportvárosa címmel, Szlovákia pedig júliustól decemberig az Európai Unió Tanácsának elnöki feladatkörét látja el. Ez szintén számos látogatót vonzhat az országba. 

Az idegenforgalmi ügynökség arra is rámutatott, hogy az ország látogatottságát befolyásoló fontos tényezőnek számít Szlovákia közlekedési elérhetősége, a kedvező időjárás, valamint Európa és a világ gazdasági, illetve politikai helyzete is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.