2018. május 5., 08:15

Az aranytorkú énekesnő ma 30 éves

Adele Oscar- és Grammy-díjas angol énekesnő ma harmincéves. Érzelmes, jellegzetes hangja, költői előadásmódja, elegáns stílusa generációja egyik legsikeresebb előadójává tette.

Adele - angol énekesnő
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

A nem éppen pehelysúlyú énekesnő London Tottenham kerületében Adele Laurie Blue Adkins néven született. Anyja egyedül nevelte fel, gyerekkorát a főváros különböző munkásnegyedeiben töltötte, énekelni négyéves korában kezdett. Mivel osztályában az egyetlen fehérbőrű gyerek volt, nem csoda, hogy a soul korán felkeltette érdeklődését, de előszeretettel énekelt popzenét is, s megtanult gitározni és klarinétozni. Tinédzserként fedezte fel a rhythm and blues énekes Etta James dalait, hatására kezdte komolyan latolgatni, hogy énekesnő lesz.

Szerzeményei a szívekben rezonáltak

Zenei tanulmányait a híres BRIT Schoolban végezte, ahol korábban Amy Winehouse is tanult, egyik osztálytársa Leona Lewis volt. Demo felvételeit barátai tették fel a MySpace oldalra, s nem telt bele sok idő, a lemezkiadók érdeklődni kezdtek iránta. 2006-ban, néhány hónappal a záróvizsgája után szerződést kötött az XL Records céggel. A stúdióban háttérvokál-éneklés közben lett rá figyelmes Jim Abbiss producer, aki bemutatkozó albumának, később jó néhány dalának megjelenésénél bábáskodott.

2007 októberében adták ki a Hometown Glory című számát, amely egy csapásra ismertté tette a nevét, elsőként nyerte el az újonnan alapított Brit Awards Kritikusok díját, amelyet a zeneipar ezer jeles képviselőjének voksa alapján ítéltek oda. A BBC a legkiválóbb feltörekvő tehetségekről rendezett szavazásán őt jutalmazták a 2008 hangja címmel, pedig első albuma még fel sem került a lemezboltok polcaira. Adele – ekkor már így nevezte magát –, 2008-ban néhány sikeres hazai fellépés után kiadta első albumát, az életkorára utaló 19 címmel. A korong a brit lista élén debütált, a kritikusok kifejező, sejtető szövegeit, ízléses hangszerelését dicsérték, zenéjét Amy Winehouse-éhoz hasonlították.

A közönség is rajongott érte, mivel szerzeményei a szívekben rezonáltak, képes volt bárkit megríkatni, korosztályától függetlenül. A teltkarcsú énekesnőt szókimondó természete, gyakorlatias gondolkodása is szimpatikussá tette. Amerikában a Saturday Night Live című televíziós programban mutatkozhatott be, így gyorsan megismerték nevét. A tengerentúlon a Columbia kiadóval kötött szerződést, amely 2008 nyarán dobta az ottani piacra a 19-et.

Grammy-díj halmozó

Adele 2009-ben Grammy-díjat nyert a Legjobb új előadó és a Legjobb női pop-vokál előadás kategóriában, Chasing Pavements című daláért. Következő stúdióalbumához számtalan zeneszerzőt és producert nyert meg, köztük a nyolcszoros Grammy-díjas Rick Rubint, az eredmény a 2011-re elkészült 21 lett. A lemez anyaga merészebbre és sokszínűbbre sikerült az előzőnél, a nóták közül talán a legismertebb a Rolling in the Deep, amelyet műfaji sokfélesége miatt az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb crossover felvételeként tartanak számon. A 21 tizenegy országban érte el a slágerlisták csúcsát, Amerikában több Billboard listát vezetett, köztük a Hot 100-at, hét héten keresztül, a lemezről kimásolt, a klasszikus szonáták hangulatára emlékeztető Someone Like You azonnal a listák élén nyitott. 

Fotó:  TASR

Jóllehet a hatvanhat állomásra tervezett Adele Live turnéból bevérzett hangszálai miatt számos amerikai és nagy-britanniai koncertjét le kellett mondania, a 21 hazájában és Egyesült Államokban is az év legnagyobb példányszámban eladott albuma lett, a következő év közepéig több mint húszmillió példányban kelt el világszerte. Adele 2011-ben sikeres hangszálműtéten esett át Bostonban, de rajongóit kárpótolhatta, hogy turnéjának londoni állomásait Live at Royal Albert Hall címmel DVD-n is kiadták. Ebből majdnem százezer példány fogyott, rögtön az első helyre került az Egyesült Államokban és az év legkelendőbb zenei DVD-je lett.

Az énekesnő 2012-ben a Grammy-díjátadón hat díjat gyűjtött be, köztük az év albuma, Az év dala, Az év legjobb pop szólóelőadása kategória győztesének járó kis aranygramofont. Néhány nappal később a "brit Grammy" gálán, a Brit Awardson újabb két díjjal jutalmazták. A díjeső újra bizonyította, hogy Adele minden különösebb erőfeszítés nélkül igazi szupesztár lett. Ugyancsak 2012-ben a Skyfall című James Bond film fémes hangzású betétdaláért Oscar-díjat, majd Golden Globe-díjat kapott, sőt a Brit Birodalom rendje kitüntetést is elnyerte.

2013-ban a 21 harmadik kislemezen kiadott daláért, a Set Fire to the Rainért újabb Grammy-díjjal jutalmazták a Legjobb pop szóló előadó kategóriában. 2015-ben új albummal, a szokás szerint életkorára utaló 25-tel tért vissza, amely újabb öt Grammy-t gyűjtött be, így Adele győzelmeinek száma 15-re emelkedett. Bár kritikusai hiányolták a merészséget, hangjának ereje és a lemez iránti kereslet mit sem változott. A 25 az év legkelendőbb albuma, Adele pedig az évtized egyetlen olyan előadója lett, akinek két albumából is tízmillió példánynál többet vásároltak.

Beyoncé nagy rajongója

A korongról kimásolt Hello című ballada több országban nyitott az élen, s videoklipje rekordot döntött: 24 óta leforgása alatt 27,7 millióan voltak rá kíváncsiak. Az énekesnő 2016-os világkörüli turnéjára pillanatok alatt keltek el a jegyek, a 167 miillió dollárt jövedelmező előadásokat másfél millió ember látta.

A körút 2017-ben a Wembley Stadionban ért véget, és az énekesnő ekkor azt mondta rajongóinak, hogy a koncertezés nem igazán az ő műfaja. Pályatársai közül Beyoncé nagy rajongója, lelkesedését az 59. Grammy-gálán úgy fejezte ki, hogy kettétörte a legjobb albumért járó díját, mert úgy érezte, az Beyoncénak járna.

A számos humanitárius ügyet támogató énekesnő 2012-ben lett anya, s tavaly jelentette be nyilvánosan, hogy férjhez ment fia apjához, egy jótékonysági szervezetet vezető üzletemberhez.

Adele - angol énekesnő
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.