2021. január 24., 09:10

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat – A Bagossy Brothers tarolt idén

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án, a Duna TV kétórás showműsorában adták át ötödik alkalommal Magyarországon a Petőfi Zenei Díjakat. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapták a magyarországi könnyűzene legjobbjai.

Petőfi díj
A Tóth Verával kiegészült Budapest Bár Balázs Fecóra emlékezett a Petőfi Zenei Díjak átadása
Fotó: MTVA

Az ötödik Petőfi Zenei Díj átadója több szempontból is különleges volt: ezúttal nem a szokásos módon, fesztiválozó közönség jelenlétében vehették át a díjaikat a győztesek, hanem fokozott biztonsági előírások betartása mellett felvett stúdióműsorban, közönség nélkül, január 23-án este a Duna Televízió műsorán. A szervezők, a VOLT Produkció, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV célja az volt, hogy a díj rangjához méltó körülmények között pótolják a 2020-as Petőfi Zenei Díj átadóját és ünnepeljék a hazai könnyűzene legjobbjait.

A különleges, csak itt látható produkciók között volt többek között Presser Gábor és Rúzsa Magdi magával ragadó duettje – az énekesnő a Bergendy Istvánról is megemlékező Halott Pénz vendégeként is színpadra lépett a zenekar legújabb sikerével, melyet először mutattak be ekkora nyilvánosság előtt.

A Bagossy Brothers Company és a 15. születésnapját egy év csúszással ünneplő Irie Maffia a legnépszerűbb dalaiból összeállított medleyvel érkezett. A Kelemen Kabátban Nagy Feróval együtt forrósította a hangulatot, a Random Trip pedig Schoblocher Barbarával (Blahalouisiana), Molnár Tamással (Jetlag), Vitáris Ivánnal (Ivan & The Parazol) és Tanka Balázzsal (Turbo) egy Omega klasszikusokból álló produkcióval tisztelgett a közelmúltban elhunyt Benkő László és Mihály Tamás életműve előtt, míg a Tóth Verával kiegészült Budapest Bár Balázs Fecóra emlékezett.

Az V. Petőfi Zenei Díj igazi rocklegendákat is üdvözölhetett a színpadán: Charlie, Pataky Attila és Frenreisz Károly a Várj, míg felkel majd a nap című slágerrel varázsolt emelkedett hangulatot a showműsorba.

A díjátadók között olyan különleges személyiségek is szerepeltek, mint Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok úszónő és Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A Petőfi Zenei Díj öt kategóriájának jelöltjeit a Petőfi Rádió 2019. és 2020. március 1. között legtöbbet játszott száz dala alapján választották ki, a győztesek személyéről a közönség szavazott.

Nagy Feró a színpadon
Nagy Feró a színpadon
Fotó:  MTVA
Idén három kategóriában – az év zenekara, férfi előadója és videoklipje – vehetett át díjat a Bagossy Brothers Company, az év női előadója Rúzsa Magdi lett, az év akusztikus koncertjét pedig Demjén Ferenc adta.

A Petőfi Zenei Díj két győztese A Dal 2020 résztvevői közül került ki: az év dala kategóriában Rácz Gergő és Orsovai Reni részesült elismerésben, az év felfedezettje a Tortuga zenekar lett.

Az év dalszövegírójának járó díjat Tomaj Balázs, az MVM ügyfél vezérigazgató-helyettese adta át Molnár Tamásnak, aki már A Dal 2020-ban is örülhetett, hiszen ott is ő nyerte a legjobb szövegírói különdíjat.

A Petőfi Zenei Díjon a kiemelkedő hangszeres tehetségeket is jutalmazták: az év gitárosa Madarász Gábor, az év ütőhangszerese Bánfalvi Sándor, az év billentyűse pedig Lepés Gábor lett.

Az indulása óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díjak átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át az elismerést. Idén Horváth Charlie kapta az életműért járó Petőfi szobrot.

AZ V. PETŐFI ZENEI DÍJ GYŐZTESEI

Az év zenekara: Bagossy Brothers Company

Az év női előadója: Rúzsa Magdi

Az év férfi előadója: Bagossy Norbert

Az év videoklipje: Bagossy Brothers Company – Visszajövök

Az év akusztikus koncertje: Demjén Ferenc

Az év dala: Rácz Gergő és Orsovai Reni: Mostantól

Az év felfedezettje: Tortuga

A PZD életműdíjasa: Charlie

Az év dalszövegírója: Molnár Tamás

Az év gitárosa: Madarász Gábor

Az év ütőhangszerese: Bánfalvi Sándor

Az év billentyűse: Lepés Gábor

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.