2011. március 16., 21:02

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

BUDAPEST. Almási Gyula őrnagy, Kecskeméthy Géza okleveles gépészmérnök, Lantos Mihály okleveles villamosmérnök, gazdasági mérnök, Mátyus László egyetemi tanár, valamint Vilmos András okleveles közgazdász részesült az idén Jedlik Ányos-díjban, az elismeréseket Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke adta át szerdán az intézmény budapesti székházában.
BUDAPEST. A Jedlik Ányos-díjat a "Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére.
Almási Gyula őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szellemi tulajdonjog-védelmi osztályának vezetője több mint tíz éve foglalkozik rendészeti, hatósági területen a szellemitulajdon-jogok védelmével, a ezalatt az idő alatt, mint a méltatás kiemeli, "a termékhamisítás elleni küzdelem kulcsszemélyiségévé vált".
"A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület országos kampányának, a hamisítás elleni vándorkiállításnak egyik ötletadója, lelkes, kreatív és fáradhatatlan szervezője" - emeli ki a dokumentum, hozzátéve, hogy a Vám Világszervezet (WCO) dicsérő oklevéllel ismerte el Almási Gyulát a hamisítás területén kidolgozott hatósági eljárási koncepciójáért és munkájáért.
Kecskeméthy Géza, a KOMPOZITOR Műanyagipari Fejlesztő Kft. alapító tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, kinek irányításával az 1991-ig működő Műanyagipari Kutatóintézetben úttörő munkát végeztek az üvegszállal erősített nagyszilárdságú műanyagok (kompozitok) alkalmazásának hazai bevezetésében.
Kecskeméthy Géza tervezte, és az ő vezetésével hozták létre Európában másodikként az üvegszálas műanyag hullámlemezt gyártó gépet. A világ akkori legnagyobb műanyag gabonasilóját építette meg Magyarországon, amely 100 vagon gabona befogadására volt képes. Exportképes műgyanta-adagoló gépeket fejlesztett, és megvalósította a műanyag hajótestek hazai gyártását. 1991-ben alapított cége hozta létre a hő- és korrózióálló, lágy, hőre keményedő kompozitcsövet kémények bontás nélküli bélelésére. A bélésanyagot jelenleg 27 országba exportálják.
Jedlik Ányos-díjban részesült Lantos Mihály, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. ügyvezető igazgatója, kinek "tevékenysége számottevően hozzájárult a hazai iparjogvédelem alakításához".
A Licensing Executives Society (LES) International magyar tagozatának elnöke, a Magyar Védjegy Egyesület alelnöke, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület elnökségi tagja. "Kiemelkedő érdeme hogy, 2010-ben ő és az LES Magyar Csoportja szervezhette meg Budapesten az LES International nemzetközi szervezet páneurópai konferenciáját" - hangsúlyozza a méltatás.
Lantos Mihály "belülről is ismeri, milyen rögös út vezet egy találmány létrehozásától az aktív hasznosításig és a piaci elismertségig. Egyik kiemelkedő, a részvételével született találmány a lánc nélküli kerékpár már a piaci bevezetés és értékesítés fázisába lépett innováció" - emeli ki a dokumentum.
Jedlik Ányos-díjjal ismerték el Mátyus Lászlót, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének tanszékvezető professzorát, az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének (EBSA) alelnökét.
A méltatás szerint Mátyus László professzornak a Debreceni Egyetem Tudás- és Technológia Transzfer Iroda igazgatója vezetőjeként "kimagasló érdemei voltak az egyetemi technológiatranszfer infrastruktúrájának kiépítésében, az intézmény kereteiben létrehozott szellemi alkotások megfelelő védelmét és hasznosítását biztosító szabályozás és gyakorlat megalapozásában".
A díjazottak között van Vilmos András, a SafePay Systems Kft. ügyvezető igazgatója, aki az elmúlt években mobilfizetési es mobilbankolási rendszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozott. A SEMOPS (Secure Mobile Payment Service) projekt vezetőjeként koordinálja a szolgáltatás fejlesztését, ennek célja olyan univerzális elektronikus fizetési rendszer megvalósítása, amely a világon bárhol, bármilyen fizetési helyzetben használható lesz. A több millió euró költségvetésű projekt az EU támogatásával jött létre, tagjai jelentős részben magyar társaságok.
Vilmos András számos elektronikus és mobilfizetéssel kapcsolatos publikáció szerzője. Tizenöt, elektronikus pénzügyi tranzakcióval kapcsolatos szabadalmi bejelentés, illetve szabadalom tárgyát képező találmány fűződik nevéhez, ebből tizenkettőnek a jogosultja is egyúttal.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.