Andreas Varady Rimaszombatból a világhírnév felé

2020. október 1., 18:18
Juhász Dósa János

Tizenhárom éve vándorolt ki id. Várady András Rimaszombatból a családjával Írországba, ahol Limerick városában telepedtek le. Legszebb álmukban sem gondolták, hogy tizenhárom évvel később első rimaszombati családi koncertjüket immár világhírű zenészekként adják majd. De tudjuk, ha nagyon akarjuk, néha akár a legszebb álmok is valóra válhatnak. S bár a koronavírus az ő életüket is átrendezte, ma már nem az utcán, hanem a világ leghíresebb pódiumain lépnek fel Párizstól New Yorkon át Montreuxig, s Rimaszombatba is Pozsony és Pöstyén érintésével érkeznek.

Mondják, senki sem lehet próféta a saját hazájában, Váradyékra ez  csak a szülővárosra igaz. Szlovákiában évente több koncertet adnak, Pozsonyban, Kassán és az ország más városaiban komoly rajongótáboruk van, tavalyelőtt Andreas a 25 éven aluliak kategóriában elnyerte a Harmónia Zenei Díjat is, de szülővárosukban hiába hirdették már meg három évvel ezelőtt a bemutatkozó koncertjüket, azt érdektelenség miatt a szervezők lemondták.

Most a III. Szombati Jazztival keretén belül kaptak meghívást, de pár nappal a fellépés előtt még csak 14 jegy kelt el. Az utolsó pillanatban az esős, szeles idő miatt a helyszínen is módosítottak a szervezők, s a Fekete sas étterem patinás szabadtéri színpadáról a koncertet áthelyezték a városi művelődési központ színháztermébe.

Amíg az interjúra várunk, a kultúrház előtt gyülekeznek a rajongók, vannak, akik Magyarországról, de van olyan is, aki Kassáról érkezik. „Valamikor egy bérházban laktunk, közvetlenül egymás felett” – meséli a gitárgyűjteményéről országszerte ismert Páko Mária, akinek gitáriskolája is van a városban. „Három éve nagyon boldogtalan voltam, hogy a koncert elmaradt,  s nagyon szurkoltam, hogy most semmi se jöjjön közbe, s a vírus se akadályozza meg a koncertet” – teszi még hozzá. Egy szlovák kislány az édesapjával érkezik, s magával hozza a spanyol gitárját is, mert mindenképpen szeretne egy aláírást a gitárjára Andreastól. Miután behangolnak, az öltözőben ülünk le beszélgetni, mégpedig magyarul. Ez nem is annyira természetes, hisz 13 éve kint élnek, Andreas akkor 10 éves volt, öccse pedig csak öt, így ahogy szokták mondani, már Írországban szocializálódtak. „Egymással otthon természetesen magyarul beszélünk, de a fiúk baráti társasága nagyobbrészt angol, így ők már egymás között is többnyire angolul kommunikálnak” – mondja Bandi, az apuka, de a magyarázkodás fölöslegesnek bizonyul, Andreas folyékonyan beszél magyarul, Adrián pedig többnyire tőmondatokban válaszol a kérdéseimre.

Id. Várady András, vagyis Bandi évekig a rimaszombati Aranybikában játszott különböző együttesekben bárzenét.  A nagybőgő mellett a gitáron is otthonosan mozgott, így  fia, Andreas már négyévesen szintén gitárt fogott a kezébe.  A zenész család több tagja is mesterien kezeli ezt a hangszert, ahogy Bandi mondja, egyik unokaöccsük Váradi Zsolt is elismert gitáros. 

A rendszerváltás után egyre kevesebb becsülete maradt a cigányzenének, de a bárzenének is, a tulajdonosok úgy gondolták, elég egy szintetizátor, amely helyettesíthet egy egész zenekart, így sokan veszítették el a megélhetésüket. Várady András viszont továbbra is ragaszkodott a zenéléshez, s nem akarta tehetségét elpazarolni. Egyik unokatestvére meghívására ment ki Írországba, s egy hónappal később már a családját is magával vitte. De azt legszebb álmában sem gondolta, hogy a történet meseszerű fordulatot vesz, s a fiával az utcán zenélő apát nemcsak a közönséges halandók veszik észre, s támogatják némi apróval, így is kifejezve elismerésüket, hanem 2012-ben jön  a svájci jazzfesztivál atyja, Claude Nobs, s meghívja a fiút a fesztiváljára. Innen szinte már teljesen nyílegyenes az út a világ nagy zenei színpadjaiig s a világhír felé. Mire Andreas észbe kapna, már álmai sztárjával, Georges Bensonnal állhat egy színpadon, de megtalálja őt a műfaj legendája, Quincy Jones is, akivel több alkalommal is együtt koncertezhet, így Budapesten is a mester 85. születésnapján.

Várady koncert
Fotó: Gecse Attila

„Már gyerekkoromban rajongtam Bensonért, állandóan őt hallgattam, s ki gondolta akkor, hogy pár év múlva egy színpadon állhatunk, ahol egyenrangú partnerként kezel majd. Ez maga a csoda” – mondja Andreas, aki a dzsesszzenét igazából Írországban kedvelte meg, Rimaszombatban ugyanis csak egyfajta rétegzenének számított. Itthon elektronikus zenét (Disclosure és a Skrillex), Coltrane-t, Django Reinhardtot, Parkert hallgatott, s Limerickben fedezte fel a dzsesszt, amely sokban épít az improvizációra. A papával együtt tanulták meg a dzsessz alapjait, amely elsősorban Bandinak volt nehezebb, hiszen évekig bárzenét játszott. Adrián viszont egyből a dobot választotta, s mivel ahhoz a papa sem értett, kénytelen volt az alapokat autodidakta módon elsajátítani. „Azt mondják, az improvizálás a legnehezebb, mert csak az tud improvizálni, aki mesterien ismeri a szakmáját” – magyarázza Bandi, de nekik külön szerencséjük, hogy családi zenekart alkotnak (két éve a pozsonyi koncertjük előtt Adrián megbetegedett, s a dobvirtuóz, Hodek Dávid állt be egy koncert erejéig az Aréna Színházban) , s így állandóan együtt gyakorolnak. Ha pedig vendéget hívnak, –  mint most Pozsonyban is, ahol Denny Grissett zongoravirtuóz volt a vendégük –,  előtte megbeszélik az akkordokat, s előtte elég egy óra, hogy összehangolódjanak. „Kiírtam Dennynek pár akkordot, s előtte kipróbáltuk egymást” – mondja Andreas, aki nem is ismeri a kottát. „Nincs igazából szükségem a kotta ismeretére, s ha tanítok is majd valamikor, csakis mesterkurzusokon, ahol nem hiányzik majd a kotta ismerete” – magyarázza Andreas, akinek eddig három nagylemeze jelent meg (a harmadik, a The Quest, vagyis a Küldetés két évvel ezelőtt), mégpedig annál a Verve Records kiadónál, amely Michael Jackson, Louis Armstrong, Diana Krall vagy John Coltrane albumait is kiadta.   

A koronavírus a Várady család életét is alaposan felbolygatta, az idén koncertjük alig volt, márciustól a többi zenésszel együtt házi karanténba vonultak, ezért is várták fokozott izgalommal a szlovákiai fellépést, köztük a rimaszombatit is, hisz nemcsak a tágabb családnak szerettek volna játszani egy jót, hanem a batyiaknak is meg akarták mutatni, nem véletlenül jutottak el  a világhírnévig.

„Nagyon izgultunk, hogy összejöjjön ez a koncertturné, hisz a hírek napról napra a járványhelyzet rosszabbodásáról szóltak, s nem lettünk volna meglepve, ha egy-két nappal az utazás előtt fújják le a szervezők. Szerencsére nem így történt, de így is kérdés, hogyan tovább” – mondja Bandi, aki tavasszal beállt egy autóműhelybe dolgozni, s mint hozzáteszi, Írországban szerencsére jár az ún. Covid-segély, így talán nagyobb veszteség nélkül túlélhetik a válságot.

Andreas közben már új lemezen dolgozik, amely az eddigiektől eltérően saját hip-hop számokat tartalmaz majd. „Van, amelyiken még éneklek is” – mondja büszkén, de ha épp nem zenélnek, akkor az öccsével együtt sokat sportolnak, fociznak, futnak, bokszolnak, s mivel most nem nagyon ajánlatos tornaterembe járni, az otthon berendezett minitornatermükben tartják kondiban magukat.

Az ősszel még sok-sok koncert várná őket, tele a naptáruk fellépésekkel, de csak annyi biztos, hogy a mintegy száz nagyon lelkes néző előtt lezajlott rimaszombati koncertjük után hazaengedik őket szülővárosukból immár végleges otthonukba, Limerickbe.