2017. január 11., 12:52

Amerikában is újévi koncertet ad Mága Zoltán

MIAMI. Budapest és Bécs után az Egyesült Államokban, több floridai városban is ad újévi koncertet Mága Zoltán, aki - mint az MTI-nek fogalmazott - újabb hagyományt szeretne teremteni amerikai újévi koncertjeivel.
201701111146430.0101.jpg

Mága Zoltán 15 állomásos floridai hangversenykörútja során - amelyen a Budapesti Újévi Koncertet viszi el az Egyesült Államokba - fellép többek között Miamiban, Coral Springsben és Boca Ratonban is, a legnagyobb koncertet pedig a nyugat-floridai Sarasotában adja január 18-án.   

Mága Zoltán kiemelte, hogy bár a koncertsorozat java még hátravan, már az első floridai hangversenyek sikere ismét bizonyította számára: az amerikai közönség nagy lelkesedéssel fogadja a virtuóz darabokat, a világhírű magyar zeneszerzők műveit. Hozzátette: úgy tudja, hogy a már most teltházas koncerteken a székek negyedét elszármazott magyarok töltik majd meg a turné során.   

Felidézte, hogy a Zoltan Mága: From Budapest With Love című, három évvel ezelőtt készített showműsorát a PBS amerikai közszolgálati műsorszolgáltató hálózatába tartozó csatornák már több mint 1000 alkalommal sugározták. Hozzátette, hogy a PBS-szel kötött exkluzív szerződés értelmében 2017-ben készül el második önálló amerikai showműsora, amelyet Magyarországon forgat majd, és amelynek célja, hogy ne csak a zene szépségét, a világhírű magyar zeneszerzők iránti tiszteletet és megbecsülést, hanem a magyar kultúra egyetemességének üzenetét is hírül vigye.   

Felhívta a figyelmet arra, hogy a floridai hangversenykörút csupán három nappal bécsi újévi koncertje után indult. Megjegyezte, hogy az osztrák fővárosban, ahol csaknem 80 éve rendezik meg a Bécsi Filharmonikusok világhírű újévi koncertjét, nem kis kihívás újévköszöntő gálát színpadra állítani, ezért megtisztelő számára, hogy már harmadik alkalommal is telt ház fogadta.   

Hosszabb távú terveiről szólva kiemelte, hogy nemcsak Amerikába, hanem Európa más nagyvárosaiba is szeretné elvinni újévköszöntő gáláját.   

A közelebbi jövőről szólva elárulta, hogy a 2017-es esztendő több mint három évtizedes zenei pályafutásának egyik legfontosabb éve lesz, hiszen a 2018-as, tizedik, jubileumi Budapesti Újévi Koncertet készíti elő, amelyen minden eddiginél káprázatosabb és látványosabb gálaesttel szeretné meglepni a közönséget.   

2017-ben ismét útjára indítja a 100 Templomi Koncert című jótékonysági hangversenysorozatát. "Pályafutásom során komoly mérföldkő volt a 100 Templomi Koncert és a Hangok és Harangok jótékonysági fesztivál. A magyarság összefogásával és a magyar mecénások segítségével több száz millió forint értékben tudtunk segítséget nyújtani hátrányos helyzetű gyermekek tízezreinek, rászoruló közösségeknek, kórházaknak és számos templom felújítását is támogattuk 2016 őszén" - idézte fel.   

Mága Zoltán elárulta, hogy 2017-ben egy régi álmát is szeretné megvalósítani: a gyermekek tudását és jövőjét szeretné segíteni alternatív oktatási programokkal, intézményesült formában. Folytatja Hegedűvel a világ körül című turnéját is: a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekarral Dél-Koreában, Kínában, Indiában, Oroszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izraelben és számos európai nagyvárosban is fellép. Emellett Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken is találkozhat Mága Zoltánnal a közönség.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.