2011. május 16., 17:15

Általános tapasztalat: a felvidékiek nem tudtak szavazni Wolf Katira

BUDAPEST. Wolf Kati sem szárnyalta túl elődeit. A pontozásos rendszer nem túl igazságos, ráadásul Kati nem kapta meg minden határon túli magyar szavazatát. Ez tény. Sovány vigasz, hogy a What About My Dreams sláger lett.

Az eddigi Eurovíziós Dalfesztiválokon sosem termett magyar babér. Rúzsa Magdi 9. helyezése abszolút csúcsnak számított, idén azonban a szakma, a sajtó és a fogadóirodák elhitették, hogy Wolf Kati túlszárnyalhatja elődeit. A várakozásokat azonban nem igazolta az élet. Sokan mondják, a pontozásos rendszer eleve nem igazságos, mert baráti népek között erős az átszavazás, és átszavaznak anyaországukhoz a népes kisebbségek is. A Szovjetunió volt tagállamai például komoly háttértámogatást élveznek.

Megtették, amit lehetett a határontúli magyarok is Wolf Kati előbbrejutása érdekében.  Az erdélyiek 7, a vajdaságiak 8, a kárpátaljaiak 4, a burgenlandiak 2 ponttal jutalmazták Katit. Egyedül Szlovákia lógott ki a sorból, nehéz is volt elhinni, hogy a többszázezres magyarság ne támogatta volna a magyar jelöltet. Mint kiderült, természetesen támogatták VOLNA nagy számban, ám sokan elpanaszolták: mobilszolgáltatójuk blokkolta a Katinak szóló sms-ek küldését. Nem állja meg a helyét a feltevés, hogy összedőlt a társaság rendszere, vagy túlterheltek voltak a vonalak, mert élelmes magyarok próbát tettek. Más versenyzőkre szavazhattak. Számos felvidéki magyar osztotta meg egymással ezt a tapasztalatot. Volt, aki néhány sms-t tudott küldeni, később azonban ők is ugyanazzal a problémával találták szembe magukat:  a szolgáltató közölte velük, a Kati nevéhez rendelt szám használatára nincs jogosultságuk. Azt már csak találgatni lehet, hány plusz pontot hoztak volna Katinak a meghiúsított felvidéki szavazatok. Mint köztudott, Szlovákiából 0 pontot kapott.

Az Eurovíziós Dalfesztivál egyébként nézettségi csúcsot döntött az M1-en, és Nagy-Britanniában tönkreverte a Britain’s Got Talent-et is.  Minden harmadik tévénéző az Eurovíziós Dalfesztivált választotta szombat este. Az M1-en a közvetítést több mint 1 millió ember nézte végig, s hasonló eredmnyt produkált a keddi elődöntő is, amelynek átlagnézettsége megközelítette a 800 ezer főt.

A What About My Dreams? egyébként siker, kiadják Nagy-Britanniában és Dániában, de már most felkerült a svéd, az orosz és a német slágerlistákra. Kati rajongóinak száma folyamatosan nő, a BBC honlapján az ő produkciójára voltak a legtöbben kíváncsiak. Az is sokat elárul, hogy a Twitteren világtrend lett a nevéből, Facebook-profilja pedig az elmúlt néhány napban 15 ezer taggal bővült. Kati előtt az ajtó tehát nyitva áll, most már csak az a kérdés, élni kíván-e a kínálkozó lehetőséggel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.