2017. április 27., 13:54

Álmos legendája nagy sikert aratott Pozsonyban

POZSONY. Első külföldi premierjét tartotta az Álmos legendája táncelőadás. A Soproni Balett és Szarka Gyula közös produkciója Pozsonyban mutatkozott be, megszólítva a felvidéki magyar és a szlovák közönséget. Az őstörténeti tárgyú modern köntösbe öltöztetett táncművet vastapssal fogadták a pozsonyi nézők.
201704271354260.almos1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Emese álmától Álmos életének bemutatásán át Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig jelent meg a magyar őstörténet a pozsonyi színpadon.  A Soproni Balett táncelőadásával a rendező célja az volt, hogy a méltatlanul elfeledett régmúltat közelebb vigye a közönséghez.

Demcsák Ottó rendező, koreográfus húsz évvel ezelőtt megfogant ötlete valósult meg az Álmos legendája bemutatásával, hisz eddig a magyar őstörténetről még nem készült táncmű. "Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok, s egyáltalán a közönség minden rétege szembesüljön azzal, hogy milyen szép őstörténetünk van" - mondta portálunknak Demcsák Ottó, hozzátéve, hogy egy szép történetet szeretett volna átnyújtani a közönségnek. "Némi áthallás is van, hiszen minek nincs áthallása a múltból, s ez az áldozatvállalás, a felelősségvállalás, ami nagyon fontos minden nemzedéknek, mert nehogy azt higgyük, hogy mi csak úgy kaptunk valamit eleinktől. Nekünk azt meg kell szolgálni újra."

A táncelőadásban egyszerre több társművészet is összekapcsolódik, hiszen a dalszövegeket Szálinger Balázs írta, míg a zenét Szarka Gyula, a Ghymes frontembere álmodta a forgatókönyvhöz.

Szarka Gyula számára elsősorban a képek, a történet volt az, ami vezette őt. "Mindenképpen szerettem volna megszólaltatni azokat a hangszereket, amiket úgy gondolom, hogy megfelelnek a kornak, mert nem cimbalommal meg hegedűvel jöttünk be az újhazába, hanem síppal, dobbal... és a darabban ezek a hangszerek szólalnak meg."

Demcsák Ottó nem titkolta, nagyon várta azt, hogy a szlovák közönség is felfigyeljen a bemutatóra, hiszen a darab a megismerésünket is szolgálja. "Azon túl, hogy nagyon sok ponton közös a történelmünk, és persze nagyon sok konfliktus is volt, úgy hiszem, minden nemzedéknek békejobbot kell adnia egymásnak. Tisztában kell lenni a múltunkkal, hogy a jelent jól tudjuk építeni, és ennél jobb közeledés két nép között nincs is, mintha a kultúrában vagy a színházművészetben valamit nyújtunk egymásnak" - mondta a rendező-koreogárfus. 

Az Álmos legendáját már több magyarországi helyszínen láthatta a közönség. A pozsonyi bemutató után azonban további határon túli előadásokat terveznek a táncelőadással például Erdélyben vagy a Délvidéken.

201704271354260.almos1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.