2012. január 30., 10:14

Alapítvány a zenei tehetségeknek

NEW YORK. György Ádám zongoraművész, aki vasárnap délután a New York-i Carnegie Hallban koncertezett, alapítványt hozott létre az Egyesült Államokban többek között a pomázi Kastélyakadémia támogatására.

A művész, aki teltház előtt játszott a 2800 főt befogadó Stern Auditórium Perlman Színpadán, az A Day in New York című improvizációval nyitotta meg a hangversenyt, amely több magyar népdalfeldolgozást is magába foglalt, majd a két évszázada született Liszt Ferenc h-moll szonátáját, valamint a La campanellát és a 2. magyar rapszódiát adta elő.

A Koncert a jövőért című hangverseny, amely György Ádám harmadik fellépése a Carnegie Hallban, gyakorlatilag egybeesett a művész 30. születésnapjával, s egyben az Egyesült Államokban bejegyzett The Ádám György Foundation bemutatkozása volt. Ez kiszélesíti a Pomázon három éve működő György Ádám Kastélyakadémia küldetését, amelynek az a célja, hogy a világ különböző tájairól származó muzsikus növendékek megismerkedjenek a híres magyar zongoraoktatás hagyományaival mesterkurzusokon.

"Már a színpadra lépni, és azt látni, hogy tele van a Carnegie Hall, fantasztikus érzés. Ennél szebb születésnapi ajándék nem is jöhetett volna" - nyilatkozott az MTI-nek György Ádám.

A zongoraművész elmondta: két lehetséges fellépési dátumot kapott a Carnegie Halltól: november 13-át és január 29-ét. Az első dátum egybeesett a művész amerikai turnéjának végével, a második pedig a születésnapjával. Sokáig ingadozott a két lehetőség között, a Carnegie Hall végül jelezte: választhatja mind a kettőt. A vasárnapi koncert teljes bevételét az alapítványának ajánlotta.

"Volt egy vízióm arról, hogy szeretnék Magyarországon létrehozni egy nyári akadémiát, ahová a világ tehetségeit meghívjuk. Ezzel az elképzeléssel kerestem meg a barátaimat, akikkel együtt szponzoráljuk a Kastélyakadémiát Magyarországon, amely immár három éve sikeresen működik" - idézte fel a zongoraművész. "A harmadik év után jutottunk el oda, hogy a baráti kör hivatalossá vált egy alapítvány formájában" - mondta.

Az alapítványt Dán Károly New York-i magyar főkonzul mutatta be hivatalosan, amikor György Ádám a magyar kultúra napja alkalmából hétfőn koncertet adott az amerikai nagyvárosban működő magyar képviseleten.

A zongoraművész elmondta, hogy az alapítvány támogatja a zeneoktatást, és a legígéretesebb zenészeknek ösztöndíjakat és bemutatkozási lehetőséget biztosít, valamint figyelemmel kíséri a pályafutásukat. A támogatottak köre mind az öt kontinensre kiterjed.

György Ádám 2012-ben "kontrasztturnéra" indul. "Világkörüli turnémnak az az üzenete, hogy a hasonlóságokra koncentráljunk, ne a különbözőségekre, mert ugyanúgy megférünk egymás mellett, mint ahogy egy kortárs improvizáció megfér a virtuóz klasszikus zene mellett egy koncerten" - mondta a zongoraművész.

György Ádám, aki 12 éves korában lett a budapesti Bartók Béla Konzervatórium hallgatója, több hazai és nemzetközi elismerés elnyerése után 2005-ben kapta meg a Steinway művésze elismerést; ez indította el nemzetközi karrierjét. A Carnegie Hallban, 2008-ban teltházas koncerttel debütált.



Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.