2018. augusztus 23., 11:44

A zenélést nem lehet elég korán kezdeni

Első alkalommal rendeztek zenei tábort a Pelsőc közelében fekvő Ardó községben. Az előzetes várakozásokhoz képest csaknem kétszer annyi jelentkező volt, a gyerekek pedig nagyon élvezték a találkozást a zenével, a hangszerekkel.

1. Ardói Zenei Tábor
Galéria
+10 kép a galériában

A kétnapos tábor első napján 16, a második napján 14 résztvevővel zajlott. Legnagyobb számban a helyi gyerekek voltak, de Pelsőcről és Gömörhorkáról is érkeztek néhányan, a táborozók között szinte az általános iskola minden évfolyama „képviseltetette” magát.

Fábián Dániel, Ardó község polgármestere lapunknak elmondta, azért kezdtek foglalkozni a tábor gondolatával, mert a környéken ugyan több tábort is szerveznek, viszont zenei tematikájú nem nagyon van.

„Pelsőc nagy zenei múlttal rendelkezik, akár kóruséneklésről, akár zenekarokról van szó. Ennek ellenére kezdenek eltűnni a hangszertudó gyerekek” – mutatott rá hozzátéve, ha valamilyen rendezvényre zenészeket keresnek, legtöbbször csak az idősebb korosztály köreiben találnak. „Kevés a fiatal zenész. Ha a táborozó gyerekeknek megtetszik már csak egyetlen hangszer, ha néhányan azt mondják, elkezdenek gitározni, dobolni, fúvós hangszeren játszani, már megérte” – hangsúlyozta.

Aki gyerekekkel foglalkozik, az a jövőt építi

A polgármester közölte, a jövőben is folytatni szeretnék a zenei táborok szervezését. „A falu vezetésének és jómagamnak is kiemelkedő prioritás a gyermekekkel való foglalkozás. Több rendezvényünk van évente számukra” – mondta, hozzátéve, megközelítőleg kéthetente kreatív délutánokat, kézműves délutánokat tartanak.

A faluban egyébként évente 14-16 rendezvényt szerveznek, a legnagyobb a lecsófesztivál, amit az idén szeptember 8-án tartanak, de rendeznek gyermeknapot, családi napot és sportnapot, falunapot, illetve van egy jelenleg futó projekt, a Ti nekünk, amelynek keretében a fiatalok megtanítják az idősebb generációt a számítógép használatára, az idősebbek pedig kézimunkára vagy hasonló dolgokra oktatják az ifjúságot. „Aki gyerekekkel foglalkozik, az a jövőt építi” – húzta alá Fábián Dániel.

Fotó:  Fábián Gergő

Mint mondta, erre jó példa a mostani zenei tábor, amely iránt a vártnál nagyobb volt az érdeklődés. „Azzal számoltunk, hogy 8-10 gyerek lesz. Meglepetésünkre első nap 16-17 gyerek érkezett, a második nap pedig 14” – fejtette ki a polgármester. „Próbáljuk a gyerekeket kimozdítani abból, hogy otthon ülnek, és a számítógépet, okostelefont nyomkodják. Itt elő se veszik egész nap” – jegyezte meg, majd végezetül hozzátette, amennyiben a feltételek úgy alakulnak, nem zárkóznak el a jövőben az elől sem, hogy a tábor a mostani kétnaposnál hosszabb legyen.

A zene az agyműködést is segíti

A tábort vezető Tömöl Gabriella, a pelsőci Korona Énekegyüttes karnagya rámutatott, Ardó egy kis község, ahol sok a fiatal, viszont ehhez képest nagyon kevesen zenélnek. A volt a cél, hogy alkalmat teremtsenek a fiataloknak az egyes hangszerek és önmaguk kipróbálására.

„Egyrészt sokan nem is találkoznak ezekkel a hangszerekkel, kipróbálni pedig szinte biztosan nincs lehetőségük” – magyarázta. „Ez egy inspirációs forrás lehet, s előfordulhat, hogy a következő évben beiratkoznak zeneiskolába vagy autodidakta módon hozzáfognak a tanuláshoz” – fűzte hozzá.

A gyerekek számos hangszerrel megismerkedhettek, a kínálatban volt egyebek mellett elektromos és akusztikus gitár, hegedű, ukulele, citera, klarinét, tilinkó, tangóharmonika, komplett dobfelszerelés, csörgődob, esődob, mindenféle fúvós- és ritmushangszerek. Az ismerkedést viszont egy olyan dologgal kezdték, ami az ő korosztályuknak különösen nagy kihívást jelent: csendet teremtettek.

„Ezután felfedeztük azt, hogy a testünkkel hogyan tudunk zenélni, csettintéssel, tapsolással, dobolással, ütögetéssel, ritmusjátékokkal. Aztán pedig énekeltünk – ami megint csak egy nagyon fontos hangszer, s mindig velünk van –, majd egyszerűbb hangszerekkel foglalkoztak, például csörgőkkel, sípokkal” – magyarázta Tömöl Gabriella.

Hozzáfűzte, a közös éneklés, a zenei- és ritmusjátékok mellett kedden délután a templomba is ellátogattak, ahol a gyerekek megismerkedtek az orgonával, s ki is próbálhatták. Aznap látogató is érkezett a táborba Pelsőcről, Tóth László hegedűt, valamint sokak örömére akusztikus és elektromos gitárokat hozott magával, másnap pedig idősebb Gáspár Arnold érkezett Páskaházáról, aki a különböző fúvós hangszereket, köztük a szaxofont mutatta be a gyerekeknek.

Fotó:  Fábián Gergő

A táborozók emellett azt is megtapasztalhatták, hogy egyszerű használati vagy a ház körül fellelhető tárgyakból is lehet hangszert készíteni, ahogy azt is, milyen megnyugtató komolyzene hallgatása közben rajzolni. „Händel Vízizenéjét hallgatták. A cél az, hogy befogadják a komolyzenét is, s közben el tudjanak lazulni. A barokk zene különben nagyon jó arra, hogy segítse az agyműködést” – hangsúlyozta Tömöl Gabriella.

1. Ardói Zenei Tábor
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.