2021. február 1., 12:27

A világ 15 országában emlékeznek Cziffra György zongoraművészre

A világ 15 országában emlékeznek a 100 éve született Cziffra György (1921-1994) magyar zongoraművészre és zenei hagyatékára - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

Cziffra György
Cziffra György
Fotó: Archívum

Határtalan összefogásként jellemezte az emlékév megvalósulását Balázs János zongoraművész, a Cziffra György-emlékév művészeti vezetője a műsorban.

Hozzátette: Magyarországon mások mellett a Müpa, a Zeneakadémia, a Filharmónia Magyarország, a Magyar Művészeti Akadémia a partnerek. A világban pedig a legnagyobb koncerttermek, köztük a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatórium, a brüsszeli Bozar, a svájci Victoria Hall mellett a legnagyobb zenekarok és legelismertebb művészek is mögöttük állnak.

Balázs János kiemelte: olyan művészeket hívtak meg fellépni az emlékévben, akik azt a Liszt Ferenc-i örökséget képviselik, amelyből Cziffra György is táplálkozott. Ezáltal pedig Cziffra György örökségét, a romantikus gondolkodásmódot, az érzelemorientált előadói eszközt tudják széles körben integrálni a társadalomba, a szakmába.

Kitért arra is, hogy az oktatás idén is a fesztivál része, február 11. és 14. között Dráfi Kálmán (zongora), Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Lukács Miklós (cimbalom) és Miklósa Erika (ének) tart ingyenes mesterkurzusokat.

Idén a hazai és nemzetközi zenei élet a 100 éve született Cziffra György zongoraművész előtt tiszteleg. A magyar kormány a 2021. február és 2022. május közötti időszakot Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Mintegy 100 esemény valósul meg itthon és külföldön világhírű művészek részvételével, február 9-én Bogányi Gergely, Dráfi Kálmán, Mocsári Károly és Balázs János zongoraművész ad online koncertet a Zeneakadémián.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.