A Trapéz 41 éve úgy jó, ahogy megtörtént

Bokor Réka 2018. december 02., 11:05

A Trapéz zenekar megalakulása jó korban történt, jó helyen. A beatkorszakban majd’ minden településen működött zenekar, a koncertekre a fél falu kíváncsi volt, az emberek örömmel mozdultak ki, hogy zenét hallgassanak, táncoljanak. A ’60-as, ’70-es évek nyugati és magyar dalait élőben hallani pedig akkor még igazi ínyencségnek számított.

Peregtek az évek, a Trapéz pedig már 41. éve a színpadon. Hogy mi a titok? Csókás Zsolt, alias Zsolesz, az együttes frontembere tudja a választ.

"Kamaszkorunk, ifjúságunk dalai negyven év után is megdobogtatják a szívet, előhívják a messzi-messzi nyarak, mulatságok pillanatait. Ám emellett a Trapéz által játszott számok a mai napig működnek is, kiállják az idő próbáját, ez is mutatja, milyen jó kis dalok! – vallja a zenész, énekes. Az első koncertet sok gyakorlás előzte meg Csókásék szőgyéni házának pincéjében. Sorra gyűltek a dalok, előfordult, hogy 120 dal is volt a zenekar tarsolyában. – Kapkodtak a banda után, minden hétvégét muzsikálással töltöttünk, aranyidők voltak. Számtalan barátság, szerelem születésénél mi húztuk a talpalávalót. A játszott Sweet-, Beatles-, Omega-, LGT-dalokat rádió helyett élőben hallgatni kuriózum volt, az első taktustól az utolsóig táncoltak az emberek.."

Szomjazni a zenét

Már gyerekként is úgy vonzotta a zene, mint a mágnes. Az LGT Bummm! vinyl nagylemezéért kölyökként átgyalogoltak barátjával a szomszédos faluba, Köbölkútra.

"De élveztük! Végig azt találgattuk, milyen lesz a borító. Hosszan néztük a hangszereket, öltözeteket, hajakat. Órák teltek el ebben a delíriumban. Szentélyünk volt a lemezbolt, s később a szőgyéni paplak, ami akkor SZISZ-klubként működött, ott próbáltak Öcsiék (Horváth Ernő, a Trapéz egyik alapító tagja) az akkori zenekarral. Eljárhattam én is a próbákra, úgy éreztem, ez maga a nirvána.

A mai korban szinte elképzelhetetlen ez a miliő, az emberek vágyták, szomjazták a zenét, emlékezik vissza Csókás Zsolt. A szőgyéni csárdában játszó Bergendy együttes koncertjét 13 évesen hallgatta, mikor az emberek még az akácfákról is lógtak, mindenki ott volt. Akkor már eldőlt: maga is zenekart akar.

"Mi spontán belecsöppentünk a kor zenei világába: válogatni lehetett a nagyon magas minőségű és széles közönséget megszólító dalok közül. Valamikor a rádiók is ilyen zenét játszottak. A táncdalfesztiválokat visszanézve is láthatjuk, milyen szinten állt a magyar zene akkor. A jelenlegi zene java része ehhez képest visszaesés. Sok zenészből vagy az alázat, vagy a szakmai felkészültség hiányzik" – mondja a zenész.

Színpadra akkor menj, ha van mit adnod!

Zsolesz úgy tartja, a zenének van ideje kivárni, míg eldől, az ember komolyan foglalkozik-e vele. Színpadra pedig csak az igazán elhivatott emberek valók.

"Aki nem bízik önmagában, vagy nem elég felkészült, annak már az első lépcsőfokról vissza kell fordulnia. A színpadon előadni kell, hétköznapiságnak nincs helye. Ordítania kell rólad, hogy hiteles vagy, akkor elhiszik, amit csinálsz. A legtájékozatlanabb zenei fogyasztó is kiérzi ezt, hiszen a színpadról áramló zene a lélekhez szól. Nekünk szerencsénk volt, hogy ezek a dolgok teljesültek."

Csókás úgy látja, a közönség egy fokkal teljesebben, boldogabban akar hazatérni egy-egy koncertről. Ez pedig felelősség, sőt az egyes zenészeknek is személyes felelősségük van abban, merre tart a zene. "A zene nem mindenkit enged magához, az embernek tudatára kell ébrednie zenészként is. Erre nincs iskola, belső szemléletváltás kell hozzá. Tudatosan kell harmóniában lenned azzal, amit csinálsz. A közönség mellett magadnak is zenélj! Enélkül nem lehetsz hiteles."

Zsolesz szerint ez utóbbi talán még a koncertezésnél is fontosabb. A zenekar akkor is zenekar marad, ha éppen nem koncertezik, hanem a tagjai együtt muzsikálnak. Az is teljesen rendben van, ha a zene a zenészek magánügye marad, nem kell a koncertezésen feltétlenül görcsölni.

Épp az távolított el a zenétől, hogy karnyújtásnyira van

"Sokat gondolkodom a zenéről, s oda jutottam, hogy a teremtés része volt. Már akkor szólt, amikor még hangszerek sem voltak. Az ember pedig meghallotta és előhívta, formába, dalba, hangszerbe öntötte. A zene pulzál körülöttünk, mozgás és dinamika. Maga az élet. Olyan természetes, mint a levegővétel. A zene után valamikor el kellett menni, legalább az utca végére. Most már meg se kell mozdulni, gombnyomásra bármit meghallgathatunk. Ugyanakkor lemaradunk arról a kiáradásról, arról a megfoghatatlan, de könnyen kiérezhető kapcsolatról, amit az élő zene tud adni. Meghallgatjuk a stúdiók konzervált termékeit, de lemaradunk egymásról, hiszen a hangszerek mögött ott az ember."

A tartalmas zene egyre kevesebbeket ér el, mondja sajnálkozva Zsolesz. Zajba csomagolt produkciókkal találkozunk lépten-nyomon, a sorok közt nincs üzenet, csak annyi: majd mi felöltöztetünk, ne gondolkozz, majd mi megmondjuk, mit szeress, ne is fáradj vele! A popzene üzlet, mindig is az volt. Ennek hátulütője, hogy a gagyi könnyebben eladható, százezrek mozdulnak meg tőle, mert azon a szinten vannak.

"Az elektronikus térben szinte észre sem vesszük, hogy fontos dolgokról szoktatjuk le magunkat. Én úgy látom, az eredendő emberi lustaság a semmi felé fordít, s ebben a semmiben felold. Elmulasztjuk magunkat fejleszteni, megharcolni a harcokat, felfedezetlenül hagyjuk az új utakat. Csak úgy vagyunk. Pedig így csak az elhülyülés vár ránk. Ez ellen pedig mindennap tenni kellene."

A zenekarvezető örömmel tekint vissza az elmúlt négy évtized minden élményére.

A koncert, próba végén mindig jó érzés marad bennem. Elmondhatatlan élmény 25-30-40 év múlva is ismerős arcokat látni a közönségben. Vannak még, akik emlékeznek a fiatal Trapézra, és azok is megszülettek már, akik emlékezni fognak a zenekarra. Örök minden zenei pillanat, amit együtt éltünk meg. Hála Istennek igaznak mutatkozott a zenénk és a zenekar.
0 HOZZÁSZÓLÁS