2012. július 23., 23:01

A Spice Girls is énekel az olimpián

LONDON. Két dallal újra színpadra áll az első, tervezőasztalon megálmodott lánycsapat, a brit Spice Girls - írja a írja a hirado.hu a Rolling Stone magazinra hivatkozva.

Állítólag a londoni olimpia záróünnepségének keretében, augusztus 12-én lép fel két dallal a kilencvenes évek legendás lánycsapata. Úgy hírlik, hogy a Wannabe című dalhoz mindenképpen ragaszkodnak a szervezők.

A csapatról szóló hírek nemcsak az olimpia miatt sokasodtak meg. Egy hónappal ezelőtt dőlt el ugyanis, hogy először hat, majd négy év szünet után újjáalakul a Spice Girls. Az apropó a kanyarban lévő „Viva Forever!” című musical megszületése volt, mely a lányok által előadott régi slágereken alapul. A produkció a „Mamma Mia!” produceri feladatait is ellátó Judy fejéből pattant ki, a forgatókönyvet pedig Jennifer Saunders komika jegyzi. A december 11-i, Piccadillyre tervezett bemutatót óriási felhajtás övezi szerte a szigetországban.

Az 1994-ben létrehozott popkvintett tagjait a magazin legendás újságírója, David Sinclair a legfelismerhetőbb karaktereknek nevezte a Beatles óta. A Spice Girls nevű „zenei termék” a világ legjobban jövedelmező popmarketing-vállalkozásává vált, alig három év leforgása alatt 500-800 millió dollárra becsülik a profitot, amit összeénekeltek a lányok, és amit merchandising (pólók, bögrék, babák, ruhák, kiegészítők) címén kisajtoltak a rajongókból.

A Girl Power életérzés és filozófia feministák és öntudatra ébredt tini lányok millióit is felsorakoztatta a Spice Girls mögé. Volt olyan szavazás is, ahol a megkérdezettek 80%-a szerint a Spice Girls tekinthető a 90-es évek legfőbb kulturális ikonjának.

A jeles napon nem csak a Spice Girls lép színpadra; a londoni Hyde Parkban fellép még George Michael, Jessie J., a Who, a New Order, a Specials, a főattrakció pedig a Blur zenekar lesz.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.