A Rockmúzeum mindenkié
„Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni.” Kodály két mondata a magyar beat- vagy rockmozgalom szlogenje is lehetne, vagy akár a MagyaRock Hírességek Csarnokáé is, hiszen a Rockmúzeum befogadó intézmény, a rockzenét tágan értelmezi.
A múzeum 2014-ben nyitotta meg kapuit, s benne megtalálható a populáris műfaj széles zenei palettája. Állandó kiállítása bemutatja a magyar könnyűzene történetét a '60-as évek elejétől a rendszerváltozásig. A táncdalénekeseken, pop- és rockzenészeken kívül a hangmérnököknek, roadoknak, a szervezőknek, az újságíróknak és
mindenkinek helyet, lehetőséget kíván biztosítani a múzeum, akik hozzátettek valamit a magyar könnyűzenéhez.
Időszakos kiállításai között nemcsak magyar, hanem külföldi előadók életműve is szerepelt már. Nagyon sok külföldi híresség beszélt elismerően az itt látottakról, nem egy közülük csak betekintett volna pár percre, aztán órákig ott ragadt.
2021 óta a Rockmúzeum a határon túli magyar könnyűzenét is hivatalosan a magyar zene részének tekinti,
hiszen a Nemzeti Összetartozás Napján, azaz 2021. június 4-én „Magyarock a határon túl” címmel nyitották meg azt az időszakos kiállítást, amely először foglakozott az anyaországon kívüli magyar könnyűzene múltjával és jelenével.
„Apám beat zenekarban dobolt a '60-as és a '70-es évek fordulóján, anyám a Piramis és a P. Mobil rajongója volt, tehát egyfolytában szóltak ezek a lemezek.
Kiderült, hogy a gitáros Jimmy Page már 1962-ben aktív volt, és nem volt ez másképpen a magyar hard rock képviselőivel semb – mesélte Bálint Csaba, a Rockmúzeum elnöke, rocktörténész, zenei újságíró.
Interjúkat készítve ismerkedett az emberekkel,
és azt vette észre, hogy a beatkorszak szereplői sokkal közlékenyebbek és kedvesek. Annak idején ugyanis ez az egész egy jó mókának indult, és senki nem gondolta, hogy életpálya lehet. A legtöbbjük neve egy átlag halandó számára ma már nem is mond sokat. Általában egyetemisták voltak, akik aztán letették a hangszert, polgári foglalkozást választottak, de az interjúk során teljesen közvetlenek, nem szépítgetik a múltat, mondta Bálint Csaba, majd hozzátette, hogy
ez egy hihetetlenül színes és jól kutatható világ, amelynek az évek folyamán összegyűlt a szakirodalma is.
„Ezeket a könyveket gyerekkorom óta gyűjtöm és olvasom.
De ne csak én csináljam ezt, mindenki mást is támogatok, akinek van ehhez affinitása, kedve, ideje. Mert azért azt is el kell mondani, hogy sajnos sok fércmű is születik a magyar rocktörténetírásban. Sőt, sajnos minősíthetetlen kulturális környezetszennyezések is zajlanak” – ecsetelte a zenei újságíró.
A múzeum alapítói – tizenvalahány lelkes fanatikus –
a nulláról indultak, de szerencsére akadt nem kevés segítőjük, akik régi hangszereket, korabeli dokumentumokat, fellépőruhát, vagy épp szőnyeget adtak a „közösbe”,
más a barkácsmunkában segédkezett, vagy a villanyszerelésben vett részt önzetlenül. Néhány magánszemély, kisebb cég anyagi felajánlást is nyújtott. A múzeum megnyitásáig befektetett több mint 10 000 munkaóra végül meghozta a gyümölcsét. Persze, ehhez kellett egy egyesület is, tudtuk meg Bálint Csabától.
A lelkes csapatnak nyilván nemcsak a relikviákat kellett gyűjtenie, hanem pénzt is az induláshoz és a múzeum fenntartásához, ami nem kisebb összeg, mint évi 30 millió forint. A múzeum 810 négyzetmétert foglal el, van bérleti díj, rezsiköltség.
Kontinentálisan szerintem mi vagyunk a legjobbak. Angliában vannak nálunk jobb helyek, meg természetesen az USA-ban. A világ egyre inkább egyfajta virtuális valamivé kezd változni, mi meg ilyen nagyon ortodox, nagyon konzervatív, nagyon tárgyközpontú szemlélettel működünk, és nem is akarunk megváltozni.
– meséli büszkén a Rockmúzeum elnöke.
Az idősebb generáció rockerei egészen biztosan megemlékeztek a magyar rock sanyarú sorsú tehetségéről, Radics Béláról, a „gitárkirályról” aki 1982. október 18-án hagyott itt bennünket.
A szomorú évfordulóhoz három jelentős esemény, film, könyv és kiállítás kötődik, és mindháromhoz köze van Bálint Csabának.
Mi azonban mégiscsak ezt az időpontot gondoljuk a fordulópontnak, már csak azért is, mert a róla készült film is alapvetően egy tragédia, és ennek alapján írtuk meg Szentesi Zöldi László barátommal a forgatókönyvét” – meséli Csaba. A nagyjátékfilm körülbelül fél milliárd forintba került volna, de ennek sajnos csak a tizede jött össze, emiatt jelentősen meg kellett vágniuk a forgatókönyvet, és Klacsán Gábor rendezővel társulva végül létrejött a film.
„Félig dokumentumfilm, félig játékfilm lett belőle. Ha esetleg valaki tud erre 500 millió forintot szerezni, akkor szívesen újraforgatjuk” – szögezte le Csaba.
Könyv is született az évfordulóra, mégpedig egy kétrészes nagymonográfiáról van szó, amelyhez Csaba 12 évig kutatott. Először a Radics Béla a beatkorszakban című rész jelent meg.
„Azért választottam ketté, mert Béla a beatkorszakban még más ember volt. Egyébként ott volt az egész magyar beat kezdeténél, komoly része van abban, hogy egyáltalán polgárjogot nyert.
Ezzel szemben a beatkorszakban kompromisszumokat köt, és 9 vagy akár 11 kislemezen is szerepel, tehát van stúdiólenyomata is a zenéjének. De meg kellett csinálni a másik részt is, az volt a nagyobb falat, és nem is kapkodtam el. Azok az emberek érdekeltek, akik nincsenek a fényben, mert ugye mindig a győztesek írják a történelmet, de akkor kik ismerik a valóságot? Azt is megkerestem, akit még senki nem kérdezett meg, mindenkit a térről, a haverokat, menedzsereket, bárkit, aki kapcsolatban volt vele. 54 visszaemlékező beszél a könyvben.”
Néhány hete pedig megnyílt a Radics Béláról szóló kiállítás a Rockmúzeumban.
A korábbi, 2016-os kiállítás óta újabb tárgyak és emlékek kerültek elő, a legnagyobb „fogás” talán a magyar rockzene Szent Grálja, Radics Béla bíbor színű Gibson SG gitárja.
Az emlékkiállítás megtekinthető a hét minden szombatján és vasárnapján 14 órától 18 óráig a Rockmúzeumban, azaz a XIII. Kerületben, a Kárpát utca 23-as szám alatt a Radnóti Miklós Művelődési Központban.
Megjelent a Magyar7 2022/51-52-es lapszámában.
