2020. május 7., 15:00

"A rap nálam a nyerő"

Ropog Józseffel beszélgettünk, aki a ,,Lesz még nyár“ nagysikerű slágerével robbant be a köztudatba.

Nagyon kevés az olyan zenei tehetség, aki a dalszövegein keresztül olyan tartalmat szeretne átadni, amelynek a mondanivalója egy egész közösséget megszólít. Te mit szeretnél üzenni a dalaiddal?

Mindig próbálom úgy megírni a dalaimat, hogy azoknak jelentőségteljes tartalmuk legyen, a dalszövegeket igyekszem úgy megalkotni, hogy amikor a közönség meghallgatja, azt mondják: „és tényleg, milyen igaz!“. Mindig próbálok maradandót alkotni. Úgy gondolom, több üzenetem is van és szinte minden dalomban igyekszem más-más mondanivalót megformálni. Azt szeretem, ha a dalok változatosak mind szövegben, mind zeneileg.

Mikor ismerkedtél meg a zenéléssel, hogy jött az ötlet?

A zene elég korán eljutott hozzám, 6 éves koromtól kezdve a Komáromi Művészeti Alapiskolába jártam. Zongorán, furulyán, majd szaxofonon tanultam játszani. Az utolsó években improvizációt, majd zeneszerzést tanultam, nagyjából ez idő tájt tudatosult bennem, hogy a dalszerzés az, ami igazán érdekel.

Miért pont rap műfaját választottad?

A magyar rap zenével nagyjából 14-15 éve találkoztam először. Lassacskán elkezdtem én is verseket írogatni, aztán 2008 környékén felvettem az első dalaimat. Először csak a koleszon, aztán pedig 2009 környékén eljutottam profi stúdióba is. A rap nálam azért nyerő, mert ebben a műfajban lehet talán leginkább közvetíteni gondolatokat. Ha valakinek van bőven mondandója, a rap műfajnál aligha talál megfelelőbbet arra, hogy kellően kifejtse azt. Ez is persze rétegzene, de igyekszem olyan formában prezentálni a gondolataimat, hogy az könnyebben befogadható legyen, így inkább a populárisabb irány foglalkoztat.

Miért tartod fontosnak a magyar identitást, szerinted milyen állapotban van most a felvidéki társadalom?

Én optimistán állok a dologhoz, még ha nem is nagyon van miért optimistának lenni. Sajnos az a tény, hogy rengetegen szlovák óvodába és iskolába adják a gyermekeiket, nem segít megtartanunk a magyar identitásunkat Szlovákiában. Úgy gondolom, hogy ez a fő problémák egyike. Ezrével tűnnek el mellőlünk a felvidéki magyarok, sajnos nem állnak jól a mutatóink. Viszont azt hiszem,hogy  ezt a dolgot csak optimista hozzáállással lehet kezelni. Ahogy a „Lesz még nyár“ dalom címe is mutatja, hiszek abban, hogy jönnek még szép idők a felvidéki magyarságra. Az említett dalban ezt ki is fejtem bővebben.

A számaid nagy része elérhetőek a világhálón. Készülsz esetleg lemezbemutatóra is, illetve ha a koronavírus-járvány véget ér, akkor elképzelhetőnek tartod azt, hogy fel is lépjél valahol? 

A legtöbb dalom elérhető a nagy videómegosztón, ill. digitális formában is a szokásos streaming platformokon. Természetesen ezen kívül vannak olyan dalok, amelyek még nem publikusak és nem titkolt tervem, hogy egy albumot a jövőben kiadjak a kezeim közül, lehetőleg fizikális formában is. 2020-ra szerencsére elég sok meghívást kaptam, nagy nyári fesztiválokon léphettem volna fel, de sajnos a vírus miatt az összeset lemondták. Persze nem csüggedem, sőt! Van egy „José LIVE“ nevezetű zenekar, négy zenész társammal karöltve adjuk elő élőben a legismertebb dalaimat. Igazán remélem, hogy a jövőben további meghívásokat is kapok és a zenekarral remek hangulatú koncerteket fogunk tudni adni a közönségnek.

A koronavírus-járvány miatt most sokan elzárkóztak egymástól, megszűnt a társas élet és ezáltal az élet egy kicsit megváltozott. Ha jól tudom, akkor a legújabb számod pont a karanténidőszakot igyekszik valamilyen szinten bemutatni. Elárulod nekünk, hogy miről is szól ez az új szerzemény?

A legújabb dalom ezt a home office-os, otthon maradós időszakot próbálja kicsit humoros köntösbe öltöztetni. Mivel én alapból sem vagyok az a nagyon diszkózós, csavargós fajta, engem igazából enyhén szólva sem ért túl nagy trauma amiatt, hogy nem lehet sehova se menni. A dal lényege is ez, hogy mindenki azt mondogatja, hogy maradjak otthon, de nekem semmi gondom sincs ezzel, mert amúgy sem készültem sehova. Picit meg is mondom a magamét azoknak, akik az évek során beszólogattak, amiért én inkább az a számítógép előtt ülő típus vagyok, persze nem kell komolyan venni ezeket a gondolatokat, inkább csak viccesen szurkálódok. Próbáltam más oldaláról megfogni ezt a karantén témát, remélem elnyeri a nagyérdemű tetszését.

Az új dal ma este 7 órától megtekinthető!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.