2022. február 12., 16:13

A KISS Budapesten – magyarul csalogat Gene Simmons

2020-ban a járványhelyzet okán le kellett mondani az 1973 januárjában alapított KISS együttes budapesti koncertjét, az idén viszont sor kerülhet rá: az arcfestésükről és különleges fellépőruhájukról is ismert zenészek július 14-én a Papp László Sportarénában adnak koncertet.

Gene Simmons
Gene Simmons
Fotó: newsweek.com

A több mint 110 millió eladott lemezzel büszkélkedő KISS zenekar még 2018 szeptemberében jelentette be, hogy 2019. január 31-étől nekivágnak utolsó, End Of The Road elnevezésű búcsúturnéjuknak. Már akkor is sejthető volt, hogy az Egyesült Államokon és Kanadán kívül Európába is ellátogatnak. A magyar főváros 2020 nyarán került volna sorra, a koronavírus-járvány azonban meghiúsította az elképzeléseket. Az idén, július 14-én mégis Magyarországra érkeznek.

A magyarországi koncert beharangozó videójában Gene Simmons, a rocktörténelem egyik ikonja magyar nyelven szólítja meg a közönséget.

A KISS együttes alapító-basszusgitárosa, Gene Simmons (eredeti nevén Chaim Witz) magyar szülők gyermekeként Izraelben látta meg a napvilágot 1949. augusztus 25-én. Édesanyja, Kovács Flóra 1925-ben a Szabolcs-Szatmár megyei Jándon született Klein Flóraként. A holokauszt idején a ravensbrücki, a flossenburgi és a mauthauseni koncentrációs táborokban tartották fogva. 1945. május 5-én szabadult (ellentétben a basszusgitáros nagyanyjával, Ester Blauval, aki a gázkamrákban halt meg). Amikor az édesapa, Witz Ferenc elhagyta a családot, a kis Chaim csak hatéves volt. Nyolcéves korában telepedtek le az Egyesült Államokban. Gene pedagógusként és szerkesztőként is dolgozott. Kovács Flóra 2018-ban hunyt el.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.