2012. augusztus 12., 07:55

A kézisek és a női öttusázók szereplése lehet a csattanó

LONDON. A férfi kézilabda-válogatott bronzmérkőzésen lép pályára, míg Kovács Sarolta és Tóth Adrienn a női öttusázók versenyében harcol majd a dobogóért a londoni olimpia zárónapján, vasárnap.
Mocsai Lajos együttese óriási csatában, egy góllal kapott ki a svédektől a pénteki elődöntőben, ám még így is maradt esélye arra, hogy a férfi szakág történetében először felállhasson az ötkarikás játékok dobogójára. Igaz, ehhez nagy bravúrra lesz szüksége, mivel a helyosztón azzal a horvát együttessel mérkőzik majd meg, amely a csoportküzdelmek során hét góllal legyőzte.

Az öttusázók női versenyében mindkét magyarnak van esélye a kiemelkedő szereplésre, Kovács Sarolta világbajnokságon, míg Tóth Adrienn Európa-bajnokságon volt második tavaly.
Ahhoz azonban, hogy olimpiai dobogóra álljanak, vagy pontszerző helyen végezzenek, mindkettejüknek csúcsformában kell teljesíteniük a napot.

A címvédő férfi vízilabdázók számára az ötödik hely lesz a tét a spanyolok ellen, míg Kovács Attila az utolsó atlétikai számban, maratonin rajtol, Parti András pedig a hegyikerékpárosok között szerepel majd.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.