A jó hallás nem kiváltság, hanem „ajándék”
Sokan nem tanultak, nem tanulhattak zenét, felnőttkorukban mégis muzsikálnak. Mert a jó hallás, vagy „csak” a zene szeretete a hangszerek felé terelte őket. Fokozottan érvényes ez a hajdanvolt pásztorokra, parasztemberekre és a régi-régi cigányzenészekre is. Számosan megtalálják az útjukat ma is egy-egy hangszer felé…
A nyárasdi citerások között is sokan vannak, akiknek a mindennapi munkájuk másról „szól”, mint a zenélésről; a citerajáték, a fellépések, a közös együttlét azonban évek óta egyben tartja őket, sőt, az évek során még szaporodott is a csoportok száma. Velük beszélgetve tudtam meg, hogy ők is részt vettek abban a nagyszabású Guinness-rekord kísérletben, amely bemutatta ország-világ előtt, hogy nemcsak a citeramuzsika fontos színfolt a népzenei „palettán”, hanem az összefogás is, amelynek eredményeképpen a kísérlet sikeres volt, vagyis ennél több citerás egyszerre még nem játszott hangszerén sehol a világon. Történt mindez ez év májusában a Budai Vár Oroszlános Udvarán, ahol nemcsak magyarországi, de határon túli citerazenekarok is muzsikáltak. Összesen 688 citerás szólaltatta meg egyszerre a hangszerét több mint öt percen keresztül, ezzel hivatalosan felállítva a „Legnagyobb Citeraegyüttes” kategória Guinness-rekordját. Hogy mi mindent játszottak így, közösen? Természetesen népzenei darabokat, valamint a Bajnokok Ligája himnuszának népzenei átirata is elhangzott.
Volt ennek egy előzménye még 2024-ben, egy magyarországi rekord, amikor 201 citerás muzsikált együtt. Az idei Guiness-rekordról jutott eszembe, hogy a citera mint hagyományos magyar népi hangszer: hungarikum. A Hungarikumok Gyűjteményébe a magyar népzenei hagyományok és a hangszeres kultúra megőrzése miatt került be. Hogy milyen citerák is léteznek a magyar népzene berkein belül, arra talán az Óbudai Népzenei Iskola iskola tanára, Borsi Ferenc adná a legpontosabb választ, hiszen a Csallóközben is jól ismert vajdasági születésű citeraművész- és oktató A magyar asztali citera típusai címmel a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatában könyvet is megjelentetett a témában.
Hogy milyen mély gyökerei vannak a népi muzsikálás, s benne e pengetős hangszer kultúrájának, még belegondolni is nehéz, hiszen egy összetett, igen hosszú fejlődési folyamatra vezethető vissza. Mindenesetre a ma is használatos citera, amelynek elődje távoli vidékekről a németeken keresztül „horgonyozott le” nálunk, az évszázadok során magyar népi hangszerré, végül mostanra hungarikummá lett. De más népi hangszer is igen nagy becsben áll, például a tárogató, amely szintén hungarikum, 2014 decemberében került a „listára”, így hivatalosan is a kiemelt nemzeti értékek közé tartozik. Mindezt csak azért jegyzem meg, mert pár napja röppent fel a hír, hogy november 1-jén átadták a világ első tárogatóversenyének díjait Sárospatakon. A rendezvényt a Sárospataki Református Hittudományi Egyetemen tartották.
A megmérettetés összdíjazásának értéke 9 millió forint volt, öt tárogatót és hangszervásárlási utalványokat adtak át a díjazottaknak”,
közölte az MTI hírügynökség.
2026-ban kettős évfordulóhoz kötődően emlékezünk a nagyságos fejedelemre, II. Rákóczi Ferencre, aki 350 éve született, és 120 éve temették újra. A Rákóczi-emlékévben több száz esemény zajlott, így a már említett, Rákóczi 350 elnevezésű Kárpát-medencei Tárogatóverseny, amely a Nemzeti Tárogatóintézet Alapítvány jóvoltából, „hagyományteremtő szándékkal” valósult meg. Az anyaországból, a Kárpát-medence különböző helyéről, valamint Franciaországból, Hollandiából, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett versenyzők öt korcsoportban mérték össze a tudásukat, hogy a győztesek szép díjakkal, köztük remek új és antik Stowasser-tárogatókkal legyenek gazdagabbak, nem beszélve a remek fellépési lehetőségekről. A rendezvény végén elhangzott, hogy 15 órányi tárogatómuzsikát rögzítettek, amely e vonatkozásban „a világ legnagyobb tárogató kordokumentuma”.
Persze felmerülhet a kérdés, hogyan is kapcsolódik a tárogató, mint hangszer a Rákóczi-szabadságharchoz? Már a tárogató kialakulásának, mai formában való megjelenésének is megvan a sok évszázadra visszanyúló története, de maradjunk most a Rákóczi-kornál. A tárogató a magyar történelemben és emlékezetben összefonódik a Rákóczi-szabadságharccal; voltaképpen a kuruc kor hangszere volt. „A 17–18. század fordulóján (a Rákóczi-szabadságharc idején) használt eredeti hangszer a töröksíp vagy kuruc-kori tárogató volt, amely egy kettős nádsípú, erős, messzire hallatszó fúvós hangszer.” Katonai és közösségi szerepe is volt, éles hangja lehetőséget adott tábori jelek, vezényszavak és riadók továbbítására, de „katonadalok, tábori nóták és táncok kísérésére” is. (Mellékszál: édesanyám mesélte, hogy munkájából adódóan „jöttükben-metükben”, úgy a múlt évezred és évszázad hetvenes éveiben, egy alkalommal Gömörben, Pelsőc és Krasznahorka között félúton, egy emberre lettek figyelmesek, aki teheneket őrzött, s a kezében egy tárogató volt, azzal múlatva az időt. Kérésükre el is játszott egy „nótát”, ami, Krasznahorka közelében nem is lehetett más, mint a „Krasznahorka büszke vára... ” című dal, amelynek szövegét gróf Andrássy Gyuláné Kendeffy Katinka írta.)
Persze, mint minden hangszer, ez is nagyot változott az idők során. Voltaképpen kétféle tárogatót különböztetünk meg, a történeti tárogatót és a reform tárogatót. A 19. század végén pedig Schunda Vencel József és Stowasser János továbbfejlesztették a kuruc kori töröksípos hangszert. A tárogatók tökéletesítése elsősorban a Stowasser hangszergyárhoz kapcsolódik.
De ha már itt tartunk, az „ikonikus” népi (?) hangszerek vonatkozásában vajon a szomszédos népek közül, pl. a szlovákoknál és a cseheknél melyek a nemzet által nagyra becsült népi hangszerek? Persze csak néhány példát hozok fel erre vonatkozólag. Még a szlovákiai magyarok is ismerik a mondást: „Co Čech, to muzikant” (Aki cseh, az zenész), ami azt az elképzelést sugallja, hogy a csehek rendkívül muzikálisak, és az egész nemzet különösen vonzódik a zenéhez. De visszatérve az egyszerű emberekhez, a múlthoz... A csehek fontos népi hangszere a duda (dudy) és a cimbalom (cimbal). Ezek nélkül szinte nincs is folklór zenekar, főleg a morváknál. Persze maguk a hangszerek is többfélék Csehország különböző történeti régióiban. Van a Heligonka is, a cseh gombos harmonika, a polkák és más táncok zenéjének elmaradhatatlan szolgáltatója. A morváknál már jelen van a hegedű és a tekerőlant-féle hangszer is, valamint különböző ritmushangszerek (gondoljunk a magyaroknál a köcsögdudára, bár ez nem összehasonlítható a cseh és morva ritmushangszerekkel). Mind a cseheknél, mind a szlovákoknák olykor megjelenik a zenekarban a vozembouch vagy ozembuch (szó szerinti fordításban: földhöz ütögető), ami egy csörgőkkel, cintányérokkal és tamburinnal felszerelt ritmusbot, amelyet a földhöz ütve szólaltatnak meg.
A szlovákoknak is megvannak a maguk különleges népi hangszerei, ezek közé tartozik a szlovákiai magyarok körében hírből jól ismert fujara, amely egy emblematikus hangszer, hiszen az UNESCO szellemi kulturális örökségének is a része. Ez egy igen különleges hangszer, amelyen „játszani” sem lehet könnyű, fából készült és legalábbis embermagasságú. Minden bizonnyal a Podpoľanie régió (Polána alatti vidék), Priechod (Perhát) település adta a szlovákságnak az ún. „priechody fujarát”. Állítólag a gótikus háromlyukú basszfurulya az őse, amely a törökdúlás idején a 16., majd a 17. században nyugat-európai zsoldosok révén terjedt el a mai Szlovákia területén, de kétségkívül hozzátartozik a szlovák pásztorvilághoz. Később konstrukciós változásokon ment át, amíg el nem nyerte mai, különleges formáját és hangzását. Első említése mint „fujara”, egy, a 18. század végéről származó kéziratos gyűjteményben szerepel. Hogy rendeznek-e fujara-versenyeket, azt nem tudom, de azt igen, hogy számtalan szlovák rendezvényben ott szerepel a hangszer neve, s hogy a fujarán játszók évente megrendezik Čičmany (Csicsmány) községben a találkozójukat; ebben az évben szeptemberben. Minden nép híven őrzi hát azt, amit az egyszerű emberek, mindennemű zenei ismerek nélkül, megteremtettek az évszázadok során. Hisz a jó zenei hallás nem kiváltság. inkább ajándék, amely örömet hozhat a szegénységben is.
