2023. december 9., 14:40

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL

Észre-szívre egyaránt ható, magvas gondolatokkal és lélekcirógató dallamokkal örvendeztette meg a komáromi Szinnyei József Könyvtár Eötvös utcai Zeneszalonját december 8-án megtöltött hallgatóságot az idén 25 éves, adventi koncerttel érkezett, keresztény verséneklő Hajnalvándor együttes. A megérdemelt hosszas taps után a kürti székhelyű, ám más településeken élő tagokkal is rendelkező „fényhozók“ énekes-gitáros alapító vezetője és dalszerzője, Danczi Mónika a lelkes csapat 20. jubileuma óta eltelt legfontosabb történésekről és a terveikről is nyilatkozott portálunknak.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Galéria
+10 kép a galériában
Hálás taps és nagy köszönet a Hajnalvándornak!
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Elöljáróban Demčik Norbert, a Zeneszalon vezetője elmondta: az időnként változó létszámú, jelenleg 16 tagú Hajnalvándor augusztus 1-én ünnepelte a 25. születésnapját. Míg a 20. jubileumuk kapcsán a „Szinnyei“ Nádor utca épületében lépett fel, ez alkalommal a  komáromi könyvtáros taguk, Bajnok Éva javaslatára a tágasabb Zeneszalont választotta az adventi hangversenyük színhelyéül, ahol heten adták át a sajátos zenés-dalos üzeneteiket. Majd röviden elbeszélgetett Danczi Mónika együttesvezetővel.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Demčik Norbert, a Zeneszalon vezetője bemutatta az együttest
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A következő együttestagok szívmelengető koncertjét élvezhettük: Danczi Mónika (ének, gitár, dalszerző), Sándor Euridike és Bajnok Éva (ének), Kovács Tamás (ütőhangszerek, bőgő), Széplaki Norbert (gitár, basszusgitár), Václav Tihamér (furulya, fuvola) és a csapattal most először fellépett Musitzné Márta (zongora, ének). Mónika hiszi és vallja, hogy odafentről ajándékba kapja az általa papírra vetett szerzeményeket, s rá hárul a szívesen vállalt feladat, hogy az együttest vezesse, annak szellemiségét kellőképpen formálja. A megalakulásukról és a kezdeti sikereikről a korábbi cikkemben írtam: https://muzsa.sk/zene/komaromban-koncertezett-a-remenyhozo-hajnalvandor.  

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
A koncert előtt Danczi Mónika együttesvezető is szót kapott
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután a közel másfél órás koncert során a saját dalokon kívül jeles magyar költők megzenésített versei, valamint a valódi értékekre, az Isten-hit és az emberi szeretet fontosságára, továbbá az adventi ünnepkör jelentőségére, üzeneteire rámutató, továbbgondolásra érdemes összekötő szövegek és versek is elhangzottak, Mónika szívesen válaszolt portálunk kérdéseire.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Széplaki Norbert és Kovács Tamás
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A taglétszám kapcsán elmondta: „Jelenleg 16 tagú az együttesünk, miközben hárman éppen kismamák, s ez idő tájt nem tudnak velünk koncertezni. Bár időközben többé-kevésbé stabilizálódott a zenekarunk tagsága, de időnként új tagok is csatlakoznak hozzánk. Ahogy a zongorázó  Mártika, akinek körünkben ez a koncert volt a saját premierje. Bár 25 évvel ezelőtt Kürtön alakultunk meg, de később fűri, csúzi, komáromi, nagykeszi tagok is csatlakoztak hozzánk. Koncertjeinken a saját dalokon kívül többek között Dsida Jenő, Wass Albert, Reményik Sándor, Petőfi Sándor, Szép Ernő és Nagy Bandó András magvas gondolatait is mindig örömmel tolmácsoljuk“.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Mártának a Hajnalvándorral ez a koncert volt a saját premierje
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mivel a koncert után a Hajnalvándor Ősz című CD-je és Mónika Harmatcseppek – Születés, éltetés című verseskötete is kapható - dedikáltatható volt, kérésemre azokra is kitért.

„Nehéz ennyi tagot összehozni egy stúdióban, ahol nem is szívesen zenélünk, mert a stúdiófelvétel elveszi az élő koncertek sajátos hangulatát. Ezért ezen a negyedik lemezünkön is koncertfelvételek találhatók, ahogy a Tél, Tavasz, Nyár című, korábbi hanghordozóinkon is. Mindezek bolti forgalomban nem kaphatók, ahelyett a https://www.facebook.com/hajnalvandor facebookos oldalunkon és a YouTube-csatornánkon át lehet velünk kapcsolatba lépni, s azokat megrendelni. Akárcsak a Harmatcseppek címmel, anyák napjára – a barátaim unszolására --  magánkiadásban megjelent, második verseskötetemet is, ami a születésről, éltetésről szól" -- fejtette ki.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Eljön a menny, hullik az ég, tűnik a földről a feketeség...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzátette: valamennyit egy-egy konkrét személynek, baráti ajánlással egy-egy alkalomra írta, s azok közül többet már meg is zenésítettek. Elárulta: a számítógépében további öt mappányi verse van, s folyamatosan újabbak is születnek. Ahogyan majd győzi, azokból további köteteket is megjelentet.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Fabó Mária könyvtárigazgató is élvezte a szép koncertet
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Arra is kíváncsi voltam, hogy miként ünnepeltek augusztus 1-én és volt-e jubileumi koncertsorozatuk.

Az ünneplést a hétköznapra esett augusztus 1-én szűkebb körben, az éppen felújítás alatt állt, kürti Mindenszentek-templomban megtartott szentmisével kezdtük, amelyen szerény zenei szolgálattal vettünk részt. Annak során inkább imákat és könyörgéseket fogalmaztunk meg, többek között a a földi létből már eltávozott, volt tagunkért és mindazokért, akik eddig valamiképp segítették a tevékenységünket és nem utolsó sorban a családtagjainkért is. Majd az ottani munkálatok befejezése után, szeptemberben nagyszabású. kétórás koncertet adtunk, amely repertoárjába valamennyi tagunk beválaszthatott egy-egy dalt, s tanúságtétel során fogalmazta meg, hogy neki mióta és mit jelent az együttesünk“

-- magyarázta.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Tamás a különös hangú handpant is megszólaltatta
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mivel ők nem főállású zenészek, énekesek, hanem mindnyájan másutt dolgoznak, elég nehezen egyeztethető össze, hogy ki mikor ér rá szerepelni.

„Sőt,  próbáink is ritkán vannak, mindig másutt. Ennek ellenére több eseményen, liturgikus alkalmon, nemzeti ünnepen, elmélkedő esten lép(t)ünk fel. Nagyon örülünk annak, hogy éppen a Szeplőtelen fogantatás napján Bajnok Évi javaslatára, Fabó Mária könyvtárigazgató beleegyezésével, Komáromban adhattuk az egyetlen adventi akusztikus koncertünket. Sajnos, nem minden felkérésre tudunk igent mondani, például ünnepek közti koncertre is meghívtak minket, de még nem tudom, hogy összejön-e. Az biztos, hogy vándorlunk tovább, mert az emberek életében szeretnénk megtörni a sötétséget, mint a hajnal, s ahelyett fényt, világosságot vinni nekik...“ – mondta el végül Danczi Mónika.

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Tihamér furulyaszólóval is emelte a koncert nívóját
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A Hajnalvándornak az olvasóink nevében is gratulálunk, és további hosszú, sikeres folytatást kívánunk!  

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
A legújabb CD és verseskötet is megvásárolható volt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

 

A Hajnalvándor lélekemelő koncerttel ajándékozta meg a komáromiakat – KÉPEKKEL
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.