2022. szeptember 2., 10:14

A gútai GORLO VOLKA sikere a könnyűzenei szemlén

Immár szinte hagyományosan idén is Vásárúton rendezték meg a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle döntőjét.

Nyolc együttes
A résztvevők
Fotó: Go-photo

A Kárpát-medencei Öröm a zene tehetséggondozó program felvidéki fordulójának célja a helyi magyar könnyűzenei tehetségek bemutatása és felkarolása, de idén már a Magyarországról érkezett jelentkezéseket sem utasították vissza, a kapukat tágra nyitották az egész Kárpát-medence zenészei számára.

A döntőbe tíz nevező jutott, de végül nyolcan vállalták a megmérettetést. Ott volt a Cloudburst, Galda Levente, a GORLO VOLKA, a HoryZone, MR.GEORGE, a PerTwo, SENEL és Skylar. Minden zenekarnak és szólistának 15 perc műsoridőt biztosított a Szemle.

A produkciókat neves szakmai zsűri értékelte melynek tagjai a következők voltak:

Kaszmán-Saróka Liliána, a Fraktál – Szlovákiai magyar zenészek szakmai csoportjának alapítója, az Estendøn zenekar vezetője, énekese, zeneszerzője és dalszövegírója; Balázs Sziszka, a Music Fashion kiadó tulajdonosa, zenei menedzser, a Hangfoglaló Program delegáltja; Bodnár Tibi, a Ladánybene 27 zenekar gitárosa és zenekarvezetője, a Hangfoglaló Program delegáltja; Michnya „Big Man” Róbert zenész, a Big Man Band zenbekar frontembere és a nagymegyeri Big Man Pub rock kocsma tulajdonosa; Balla Igor rendezvényszervező, zenész, zeneszerző és dalszövegíró, a Pigmeus és Kobold zenekarok vezetője; Vida Igor művelődésszervező, zenész, a dunaszerdahelyi Jazzklub DS rendezvénysorozat és az Are You Free? fesztivál szervezője; Puss Tamás zenész, zeneszerző, dalszövegíró, a Phoenix RT zenekar vezetője; Kovács Ákos, DJ-ként Vinnie Lonely, a PLUSplus dj páros egyik tagja, a dunaszerdahelyi NFG klub egyik vezetője, a Tollas Rádió és a Home Office rádió műsorvezetője, továbbá a KLIKK Out magazin zenei szakírója és a Szaval a jó öreg csallóközi megalkotója; és nem utolsó sorban PapTibor, a tatabányai Peron Music Alapítvány elnöke és a tatai Peron Tehetségközpont vezetője, zsűri elnöke.

Csenger Ferenc, a Pátria rádió műsorvezetője, az RTVS vezető szerkesztője és nemzetiségi műsorigazgató-helyettese sajnos betegség miatt nem tudott jelen lenni, de az első három helyezett egy zenés-beszélgetős portréműsorban vehet részt a rádióban, továbbá a fellépők új klipjeit is várja, mert a videók akár az STV magyar adásába is bekerülhetnek.

A  8. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle győztese a gútai GORLO VOLKA zenekar lett, ők meghívást kaptak a 2022. évi Öröm a Zene Tehetségkutató magyarországi döntőjébe, ahol a zenekarok a 3 millió forint értékű fődíjért  (1.000.000 Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat) muzsikálhatnak. Bárány János jóvoltából az atempo.sk a zenekarnak kiemelt médiamegjelenést biztosít egy éven keresztül. Balázs Sziszka a Hangfoglaló program kezdő zenekarok segítésére kiírt pályázatának megírását vállalta a GORLO VOLKA részére, ezenkívül a gútaiaknak a SZMAZE egy éves kiemelt médiamegjelenést biztosít facebook csoportjában. Kovács Ákos a dunaszerdahelyi NFG klubban őszi klubfellépést biztosít számukra, Bodnár Tibi pedig egy jövő nyári Ladánybene 27 nagykoncert előzenekarának invitálja őket.
Krasznahorkaváralja
A  győztes GORLO VOLKA
Fotó:  Go-photo

A második helyet a krasznahorkaváraljai HoryZone kaparintotta meg, akik Pap Tibor jóvoltából stúdióidőt nyertek, továbbá részt vehetnek az idei tatabányai Peron Music Tehetségkutatón. Michnya Róbert egy fellépéssel jutalmazta őket a nagymegyeri Big Man Pubba, Kovács Ákos pedig az NFG-be. Balázs Sziszka nekik is felajánlotta a Hangfoglaló program kezdő zenekarok segítésére kiírt pályázatának megírását, továbbá a basszusgitárosuk számára él a meghívás a jövő évi Gitármánia táborba.

Zseliziek
A második HoryZone
Fotó:  Go-photo
A harmadik helyet a zselízi PerTwo szerezte meg, akiknek Schmiedl Tamás „Smici”, a Moby Dick zenekar frontembere 3 vagy több dal rögzítése esetén 1 dalt ingyen, komplett elkészít a soporoni MD Stúdióban. Ezenkívül a SZMAZE egy éves kiemelt médiamegjelenést biztosít facebook csoportjában számukra. Vida Igor a jövő évi Samaria Jazz Fesztiválra hívta meg a zenekart, Kovács Ákos pedig idén ősszel az NFG klubba. Balázs Sziszka a zselízieknek is vállalja a fentebb említett pályázat ingyenes megírását.
A harmadik PerTwo
A harmadik PerTwo
Fotó:  Go-photo

Egyéb díjakat nyert még a 17 éves pázmándi Herter Skylar, akit szintén szeretettel invitál Kovács Ákos az NFG klubba és Michnya Róbert a Big Man Pubba, ahogyan Balázs Sziszka is elvállalta számára az ominózus pályázat megírását.

A dunaszerdahelyi Cloudburst Puss Tamás jóvoltából felléphet a Phoenix RT tavaszi koncertkörútjának néhány állomásán, továbbá Michnya Róbert ajánlata alapján a Big Man Pubban.

Mindenkinek még egyszer szívből gratulálunk! Találkozunk 2023-ban!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.