A félkarú zseni – gróf Zichy Géza különös élete és munkássága
A Zichy család története a feljegyzések szerint néhány évvel a tatárjárás után indul, egyes tagjai később katonaként, esetleg fontos közjogi tisztségeket viselve szolgálták a hazát. Természetesen negatív szereplők is akadtak közöttük, a legismertebb talán gróf Zichy Ödön (1809–1848) Habsburg párti politikus volt, akit Josip Jelačić menlevelével és csomagjában a délszlávokat a magyar kormány ellen lázító röpiratokkal fogtak el Székesfehérvár közelében, majd Görgei Artúr utasítására felakasztották.
A Zichyeknek az ország különböző részeiben voltak birtokaik, az egyik Zemplén megyében, a felvidéki Sztárán (Staré), amely a Nagymihályi járásban fekvő alig 800 lelket számláló falu. Itt született gróf zicsi és vázsonykői Zichy Géza 1849. július 23-án. Édesapja, gróf Zichy Lipót (1805–1869) nagybirtokos, édesanyja gróf sztárai és nagymihályi Sztáray Mária Johanna Kunigunda (1821–1891) csillagkeresztes hölgy volt. Géza élete, ha lehet így fogalmazni, tele volt csodás elemekkel. Már nem sokkal a születése után érdekes dolog esett meg vele. Azokban a hetekben a magyar forradalom és szabadságharc már az elkerülhetetlen véghez közeledett, a térségben orosz csapatok grasszáltak, és a katonákról már akkor is az a szóbeszéd járta, hogy rabolnak és erőszakoskodnak. Zichy Géza édesanyja ékszereit, értékes tárgyait az ágyába rejtette, oda került az a húsz valahány különleges óra is, amelyeket Sztáray Mária az évek folyamán összegyűjtött. Ezután nyolcnapos fiacskájával befeküdt az ágyba, abban bízva, hogy az oroszok nem bántalmazzák. Hamarosan egy hatalmas termetű kozák lépett be a szobába és érdeklődve vette szemügyre a kisbabát. Ekkor a templomtoronyban delet ütött a harang, és megszólaltak az ágyba rejtett órák is. A kozák váratlanul letérdelt, imádkozni kezdett, majd megáldotta a gyermeket és 32 kopeket is a pólyájára tett. Ezután csendesen távozott.
Géza már kamaszként elkísérte édesapját vadászni, maga is hódolt ennek a szenvedélynek. Tizennégy éves volt, amikor a saját fegyverével meglőtte a jobb kezét, amelyet amputálni kellett. Önéletírásában később így írta le az esetet:
Mindenki kétségbe esett, kivéve Zichy Gézát, aki elhatározta, hogy megtanul bal kézzel élni és különféle tevékenységeket végezni. Idővel egy kézzel öltözött, és minden esetben elhárította mások segítségét. Mint életrajzában később írta: „Az ebédnél nem ettem olyan ételből, melyet magam felvágni nem bírtam s a legcsekélyebb szolgálatot sem fogadtam el. Ma már almát hámozok, magam vágom le a körmeimet, egyedül öltözködöm, lovagolok, négyes fogatot hajtok, golyóval, söréttel jó vadász vagyok, sőt kissé zongorázni is megtanultam. Az ember egy kézzel is lehet független, csak tudni kell, hogyan."
Talán a túlzott szerénysége íratta vele, hogy „kissé zongorázni is megtanult”. Zichy Géza ugyanis leginkább arról vált Európa szerte ismertté, hogy bal kézzel olyan virtuóz módon zongorázott, mint mások két kézzel. Mielőtt erről bővebben is írnék, összefoglalnám az életútját. A gimnáziumi és a jogi tanulmányait Pozsonyban végezte, és párhuzamosan zenét is tanult Mayberger Károlynál, aki a tanítóképző tanára volt. Később a pesti egyetemen jogot hallgatott, de emellett a zenei stúdiumokról sem mondott le. 1870-től Volkmann Róbert (1815–1883) és maga Liszt Ferenc vállalta a felkészítését. Liszttel annak haláláig szinte baráti kapcsolatokat ápolt. Érdekes volt találkozása Volkmann Róberttel. Erről visszaemlékezéseiben ezt jegyezte fel: „Midőn a harmadik emeleten levő lakásához feljutottam egy öreg embert láttam a folyosón nyitott ajtó előtt állni; durva kötött mellényt viselt s kezében seprűt tartott. – Hol lakik Volkman úr – kérdeztem. – Az öregember bal kezébe vette a seprőt s jobbjának hüvelykujjával magára mutatott. Egy pillanatig megzavarodtam, de csakhamar összeszedtem magamat és lehajolva a szemétlapáthoz, kezembe vettem: – Nevem Zichy Géza – szóltam, talán segíthetek önnek a tisztogatásnál? – Volkmann barna prémes sapkáját a jobb fülére tolta és bámulva nézett rám, de nem ellenkezett. Mikor minden rendben volt, azt kérdeztem, hogy hajlandó-e engem tanítani. – Nem adok zongoraórákat – felelte szárazon. – Nem zongoraórákat óhajtok venni, kérem tanítson ön zeneelméletre. – Volkmann gúnyosan mosolygott: – Mire való egy grófocskának zeneelmélet? – Beláttam, hogy az öregúrral tárgyalni nagyon nehéz, de két órai vitatkozás után a következőkben állapodtunk meg: – Nem bánom, ha néha nagyon ritkán eljön, ha nem lesz okosabb tennivalóm, tanítani fogom önt. Háromszor kopogjon az ajtómon, s ha azonnal nem nyitom, menjen Isten hírével haza, gyújtson szivarra, ekkor tudhatja, hogy nincs kedvem önnel foglalkozni.”
Zichy többszöri hiábavaló próbálkozás után bejutott hozzá, és amikor a lakásban található nagyon rossz zongorán eljátszott néhány darabot, Volkmann ezt mondta: „Ha lesz türelme és szorgalma még viheti valamire, de attól félek, hogy nem lesz türelme.” A „grófocskát” azonban nem olyan fából faragták és Volkmann idővel nagyon megkedvelte tanítványát, aki hálából, amikor létrehozták a Zeneakadémiát, hozzásegítette a mestert, hogy Liszt és Erkel Ferenc mellé kinevezzék a zeneszerzési tanszék tanárává.
Zichy Géza életében a zene mellett fontos szerepet játszott az irodalom is. Rendszeresen írt a Fővárosi Lapokba, népszerű magyar darabokat fordított németre, majd maga is megpróbálkozott a drámaírással. 1871-ben sikerrel vitték színre Phrenolog című vígjátékát, később egy regényt jelentetett meg (Álom regénye), sőt egy költői elbeszélést is írt Boldogság útja címmel. 1915-ben kiadta A félkezű ember című könyvét, amelyet azoknak szánt nemcsak vigasztalásul, hanem útmutatásul is, akik hozzá hasonló fogyatékkal éltek és nehezen boldogultak az életben.
Életének leginkább meghatározó területe azonban a zenei élet szervezése és a koncertezés volt. 1875 és 1918 között a Nemzeti Zenede elnöke, három évig a Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Operaház intendánsa volt (1891–1894). Erről a tisztségéről felesége, Karátsonyi Melánia váratlan halála miatt lemondott, hogy öt gyermekének nevelésére fordíthassa energiáit. Később karnagyként és zeneszerzőként vissza-visszatért az operaházba.
Mivel Pozsonyban diákoskodott szívén viselte az itteniek sorsát és támogatta azokat a törekvéseket, amelyeket a helybeli polgárok célul tűztek ki. 1901-ben adott koncertjének teljes bevételét egy Pozsonyban felállítandó Liszt Ferenc és Petőfi-szobor megalkotására ajánlotta fel.
Az 1880-as években Európa számos országában hangversenyezett, gyakran Liszt Ferenccel együtt lépett fel. A zenekritikusok szuperlatívuszokban méltatták előadóművészetét. Sajnos azokban az évtizedekben még nagyon kezdetleges volt a hangrögzítés technikája, így nehéz fogalmat alkotni Zichy Géza játékáról. Szerzeményeit később is megszólaltatták, 2016-ban Brazíliában megjelent egy CD, amelyen Artur Cimirro Zichy zongoraműveit játssza.
Korunkban egy jobb kéz nélkül született angol zongorista, a 31 éves Nicholas McCarthy igyekszik a nyomdokaiba lépni. Ő volt az első balkezes zongorista, aki a londoni Royal College of Music 130 éves fennállása alatt diplomát szerzett. McCarthy koncertjein olykor Zichy Géza művei is felcsendülnek.
Zichy Géza nevét szülőföldjén már ritkán emlegetik. Szerzeményeit is csak elvétve szólaltatják meg. 1924. január 14-én hunyt el Budapesten.
