2013. december 12., 17:56

A Dal: színes és minőségi a felhozatal

BUDAPEST. Elképesztően színes és minőségi a felhozatal idén – mondta az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jába bekerült 30 dalról Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Az előzsűri által kiválasztott dalok listáját szerdán ismertették. 435 dalt végighallgatni embert próbáló feladat – mondta Rákay Philip a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Először 87 produkciót választottak ki, „ebből a kalapból” szűkítették tovább a mezőnyt arra a harmincra, amelyek már az élő adásokban fognak bemutatkozni a nézőknek – ismertette.

Döbbenetes nevek vannak idén, évről évre emelkedik a színvonal mind a dalszerzők, mind az előadók tekintetében – jelentette ki a vezérigazgató-helyettes, hozzátéve: „ma már ebből a versengésből nem nagyon ildomos kimaradni.”

Valamennyi nevezőnek köszönetet mondott a 180 percben Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke, aki elmondta: A Dal című műsor január 25-én három elődöntővel kezdődik, majd a Dal-hétvége, a középdöntő után február 22-én nyolc produkció közül választhatja ki a közönség, ki utazzon Koppenhágába.

A jövő évi, 59. Eurovíziós Dalfesztivált 2014 májusában azért rendezheti Dánia, mert idén a malmői versenyen Emmelie de Forest dán énekesnő győzött Only Teardrops című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.