2023. január 6., 13:48

A Dal 2023 – Még egy hétig lehet jelentkezni

Heteken át tartó verseny egy páratlan élő show színpadán, televíziós fellépési lehetőség főműsoridőben és egy tízmillió forintos fődíj. 

A Dal 2023
Fotó: MTVA

Ezt kínálja Magyarország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye, amelyre már csak egy hete van jelentkezni „Az Év Dala 2023” címre pályázóknak. A magyar zenék versenyében a zsűri ismét a nézőkkel együtt keresi majd az ország slágerét. Nevezni bármely könnyűzenei stílusú dallal lehet, január 13-ig.

Tavasszal ismét a legújabb magyar dalokkal és rendhagyó zenei koncepcióval jelentkezik a Duna showműsora. A Dal 2023 fellépőire izgalmas kihívás vár, hiszen a kiválasztott 40 dal élőben hangzik el, és míg az elődöntőben akusztikus hangszerelésben mérettetnek meg, a döntőben már szimfonikus feldolgozásban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében.

A győztes dal előadója – „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

Pályázni legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem, vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében.

A műfaji sokszínűséget támogató dalverseny ezúttal is mindenki előtt nyitott. A pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül 2023. január 13., péntek 22 óráig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.