2022. február 13., 10:30

A Dal 2022: Oláh Ibolya nyerte a harmadik válogatót

Oláh Ibolya a Nem adom el című dallal nyerte A Dal 2022 harmadik válogatóját szombaton.

A Dunán sugárzott műsorban tíz dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

Oláh Ibolya és a Nem adom el a maximális 40 pontot kapta a zsűritől, mögötte Nyári Alíz és a Félóra nyár 39 pontig jutott.

A harmadik helyen a Third Planet a Táncol a világ című dallal 38 ponttal, a negyediken Solére és a Másért 36 ponttal lett elődöntős.
Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Greta és az Igazi kincs című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész; valamint a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere véleményezte és pontozta.

Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét.
A harmadik válogató extra produkciójaként Tátrai Tibor és a godfater. a Búcsúkeringő című dalt adta elő.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2022 honlapján - https://mediaklikk.hu/adal2022/ -, valamint a műsor Facebook-, Instagram- és TikTok oldalán találhatók részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.