A citerakészítő tanító

Szvorák Emese 2019. július 28., 18:27

Kovács Árpád dobfeneki pedagógus munkájának köszönhetően egy régi foglalkozást és a magyarság hagyományos népi hangszerét ismerhetjük meg. Árpád első citeráját nyolcévesen, 1975-ben egy somoskőújfalui citerakészítőtől kapta ajándékba, azzal a feltétellel, hogy fél óra alatt meg kellett tanulnia és eljátszania rajta egy dalt. Ezt a hangszert a mai napig őrzi.

Borsi Ferenc, a Népművészet Ifjú Mestere, könyvében így ír a citeráról:

Népszerűségében kevés népi hangszer vetekedhet a magyar asztali citerával. A XIX. század végén és a XX. század első felében a magyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban akadt ilyen hangszer, vagy a hangszeren játszani tudó személy. Az asztali citera a családi muzsika megtestesítője volt ebben a korban, faluhelyen.

A citerát a falusi ember leggyakrabban maga készítette. Volt, aki ügyesebben, gazdagon díszítve, volt, aki egyszerűbben, de leggyakrabban egy másik hangszer mintájára. Dobfeneken és környékén Kovács Árpád egyedüliként műveli ezt a régi mesterséget.

– A ’70-es években a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsornak köszönhetően rendkívül népszerűvé vált a citera. Sorra alakultak a citerazenekarok. A környéken akkor az ajnácskői Agócs Feri bácsi gyártotta a citerákat, és mivel szerettem a zenét és szerettem énekelni, természetes volt, hogy én is elkezdjek citerázni. Alapiskolásként tőle tanultam meg a hangszer pengetését – mesél a kezdetekről Árpád. De mivel a többiekétől eltérő hangszere volt, ezért nem csapatban, hanem mindig önállón lépett színpadra. Közép- és főiskolásként aztán leginkább a saját maga szórakoztatására játszott.

A főiskola elvégzését követően először Feledre, majd Gesztetére sodorta az élet. A hagyomány, a hangszer és a zene iránti szeretete vezette, amikor diákjaiból citerazenekart alapított. Az évek során Árpád munkahelyet váltott, és az Almágyi Alapiskola és Óvoda tanára lett, de a citerazenekart az itteni diákokból is összeverbuválta.

Az akkori igazgatóval összefogva, egy sikeres pályázatnak köszönhetően 10 citerát tudtunk vásárolni, és megszerveztük az első citeratábort. Ezeken a hangszereken a gyerekek gyönyörűen megtanultak játszani.

Idővel a hangszerek javításra szorultak, de Árpád a nyitrai pedagógiai főiskola matematika és technika szakos hallgatójaként megtanulta a famegmunkálás alapjait, így ez sem okozott problémát. Otthonában egyik szobáját műhellyé alakítva kezdte a régi hangszerek javítását és újak készítését. Hangszereit a csapat részére, vagy baráti felkéréseknek eleget téve gyártja. Zenekarának tagjai főként saját készítésű hangszereken játszanak, és nagy sikerrel lépnek fel falunapokon, kulturális eseményeken, évfordulókon, hagyomány-őrző táborokban. Kezdetben csak néhány szereplésük volt, de aztán beindult a csapat. 2015-ben már havonta hívták őket, 2016-ban már csak 1-2 szabad hétvégéjük volt, 2017-ben pedig minden szombatra jutott fellépés, előfordult, hogy több is egy napra.

Minden meghívást nagy szeretettel fogadnak. Leginkább a környező falvakba, városokba és Almágy testvértelepüléseire járnak fellépni. Ilyenkor egy autóval oldják meg az eljutást, de a szülők is besegítenek, hiszen a gyerekeknek nagy sikerélményt jelent a színpadon való szereplés. Bemutatkoztak már a Duna Palotában, a Felvidéki Értéktár bemutatóján és a Polgárok Házában, a barkósági bemutatón is.

Nagy népszerűségnek örvendenek a rendhagyó zeneóráik is. Ezek keretében más iskolák tanulóinak mutatják be a hangszert és a citerazenét, de ilyenkor a néphagyományról és a népszokásokról is szó esik.

Emlékezetes volt az a nagybalogi óra, amikor a tornateremben várt minket az egész iskola. Általában 45 percet, ha az idő engedi, akkor egy órát szoktunk tartani. Na, itt két órát voltunk, annyira tetszett nekik a hangszer. A citerásaim pedig élvezték, hogy magyarázhatnak, zenélhetnek.

A zenekar jelenleg tíz diákkal működik, a tagok azonban sűrűn cserélődnek, hiszen a kilencedikesek elballagnak, és a helyükre újak érkeznek. A próbák szakkör formájában, heti szinten zajlanak, de Árpád mindenkivel annyit foglalkozik, amennyire igény mutatkozik. Egészen az alapoktól kezdve tanítja a gyerekeket, de külső segítséget is igénybe vesz, hogy más tájegység dalait is elsajátítsák.

– Nagyjából húsz dal alkotja a repertoárunkat, de a fellépések alkalmával hét dalt szoktunk előadni. Előfordul, hogy bővítjük az időtartamot, vagy cseréljük a dalokat, hogy színes legyen a kínálat. Ennél több dalt azonban nem tudunk megtanulni, hiszen mindig új tagok érkeznek, akiket be kell tanítani. Szerencsére a gyerekek között akadnak olyanok, akik nemcsak hogy szépen zenélnek, de a kisebbekkel is szívesen foglalkoznak. Ezért bízom benne, hogy lesz kinek továbbadnom a stafétát.

Árpád otthonában számos kincs lapul. A gyűjteményében levő citerái mind ritkaságszámba mennek, de azért akad még egy-két darab, amelyet szívesen megszerezne.

1907-ben Kodály Zoltán Zabaron lejegyzett egy citerát, amit évekig nem találtam. Aztán a Csodák a barkók földjén című rendezvényen az egyik csapatnál megpillantottam ezt a típust, a domaházi citerát, úgyhogy egy ilyet még szeretnék beszerezni

– mondja Árpád, aki számára a citerázás jelenti a legjobb kikapcsolódást. Munkából hazaérve, vagy lefekvés előtt szívesen szólaltatja meg a hangszert.

Kovács Árpád és citeráinak híre Szlovákia számos vidékére, de a határon túlra is eljutott. Hangszereit nemcsak hazánkban, de Magyarországon, sőt Angliában is pengetik a zenekedvelő hagyományőrzők.   

Képgalériánk:

  

Az írás megjelent a Magyar7 2019/30. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS