2018. február 19., 15:18

50 éves Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere

BUDAPEST. Magyarország legnépszerűbb rockzenekarának frontembere elérte a félszáz évet, február 19-én ünnepli 50. születésnapját. A zenekar a Facebook-oldalán meglepő fotóval köszöntötte Lukács Lászlót.
201802191520570.ll.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

1989. október 14-én, az Auróra előzenekaraként debütált a Tankcsapda. Akkor még Lukács szólógitáron játszott, és a dalokszövegeket írta. 1992-ben Molnár "Cseresznye" Levente csatlakozott a zenekarhoz szólógitáron, így Lukács "örökölte" a basszusgitárt. Lukács mindig hangsúlyozta, hogy nem tartja magát igazi, képzett zenésznek, inkább afféle "énekmondó", aki basszusozik, mert a bandának arra van szüksége. A Tankcsapda egyik legfontosabb védjegye és népszerűségük kulcsának Lukács egyedi dalszövegei számítanak.

A 2006-ban megjelent Mindenki vár valamit platinalemez státuszt ért el, de 2001 óta minden albumuk legalább aranylemez lett. Legutóbbi stúdióalbumuk a 2014-ben megjelent Urai vagyunk a helyzetnek című lemez. Legutóbb 2016-ben jelentkeztek egy feldolgozás lemezzel (Dolgozzátok fel!), aminek egyik korongján ők dolgozzák fel magyar zenekarok dalait, a másikon mai "kollégák" dolgoznak fel Tankcsapda-számokat.

Jelenleg a B-oldal turné állomásain kaphatjuk el őket élőben, legközelebb Zalaegerszegen, ahol kevésbé ismert számaikat adják elő. (A turné menetrendje itt.)

201802191520570.ll.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.