2011. augusztus 10., 19:03

45 ezer nézőt vonzott Prince a Szigetre

BUDAPEST. Prince fellépése a Sziget nulladik napján talán a legnagyobb sikerű koncert volt a fesztivál történetében. Kedden 45 ezren voltak az óbudai Hajógyári-szigeten - közölte a Sziget sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

Vető Viktória közleménye szerint az amerikai sztár koncertjére nemcsak a nagyszínpad előtt egybegyűlt rajongótömeg volt kíváncsi, hanem Jeremy Irons is, aki jelenleg a Borgiák című tévésorozat legújabb részeit forgatja Etyeken, és aki Prince showját a fesztivál VIP-szektorából élvezte.

Takács Gábor, a Sziget ügyvezetője szerint a fesztivál egyik legnagyobb produkciója volt Prince fellépése, de nemcsak a siker, hanem a költségvetés szempontjából is. "Bár a koncert rendkívül jól sikerült, ezt a visszajelzések is igazolják, a bevételek sajnos közel sem fedezték a kiadásokat" - idézi az ügyvezetőt a közlemény.

Vető Viktória az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a mínusz egyedik napon rendezett Gesztiválra mintegy 15-20 ezren voltak kíváncsiak, az aznap beköltözőkkel együtt azonban már hétfőn is mintegy 35 ezren voltak a Szigeten.

Budapest  főpolgármester azt reméli, hogy a Sziget látogatottsága hozzájárul a főváros idegenforgalmi fellendüléséhez, a fesztiválozó fiatalok pedig játék közben megismerik Budapest azon nevezetességeit, amelyek miatt érdemes visszatérniük. Tarlós István  jelezte, ez az első év, hogy Budapest tulajdonképpen "piaci szerződést" kötött a rendezvény szervezőivel. A fővárosnak először származnak "mérhető bevételei", mintegy 150 millió forint a fesztiválból.

Gerendai Károllyal, a fesztivál alapítója mindkét fél számára elfogadhatónak nevezte az egyezséget. Kiemelte a Budapesti Közlekedési Központ által koordinált Budapest-karszalag bevezetését, amely ingyenes belépést tesz lehetővé a fővárosi fürdőkbe, és díjmentesen lehet vele használni a tömegközlekedést, illetve kedvezményt ad egyebek mellett az állatkerti, vidámparkbeli belépők árából.

A fesztivál alapítója arra is kitért: a Szigetre érkezők 94-95 százaléka megnézi Budapest értékeit, 50 százalékuk pedig több napot eltölt még Budapesten a rendezvény előtt vagy után.  A mintegy 100 négyzetméteres Budapest Pavilonban egyebek mellett interaktív játékok használhatók, turisztikai információk érhetők el, a stand Budapest te vagy elnevezésű Facebook-oldalára pedig bárki feltöltheti saját fotóit, élményeit.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.