2021. január 1., 12:01

45 éves a Queen Bohém Rapszódiája

45 éve, 1975 novemberében jelent meg a Queen legendás A Night at the Opera című albuma, amelyen olyan dalok szerepeltek, mint a You Are My Best Friend és a Bohemian Rhapsody.

Én majd foglalkozom az üzlettel...

A Queen 1971-ben alakult meg a Smile együttes romjain, amikor is Brian May gitáros és Roger Taylor dobos mellé csatlakozott John Deacon és Freddie Mercury. A következő pár évben a négy zenész fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a zenekar befusson és felérjen a csúcsra. A Queen első lemezei ugyan nem szerepeltek rosszul és a zenekar viszonylag ismert lett, a nagy áttörésre még várni kellett. Ennek egyfajta előszele volt az 1974-es ’Killer Queen’ kislemez, amely már a kritikusok körében is elismerésre talált.

A Queen korai időszaka kapcsán két dolgot érdemes tudni. Az egyik, hogy hangzás és stílus tekintetében a zenekar ekkoriban még egy jóval szűkebb skálán mozgott, így a Queen zenéjének műfaját valahol a glam rock és progresszív rock vonalán lehetett meghatározni. A másik, hogy az együttest a kezdetekben felkaroló Trident Studios mindössze heti 60 fontot fizetett a zenészeknek, valamint a lemezeladásokból befolyt összeget is megtartotta. Így 1975-re gyakorlatilag elkerülhetetlen volt a szakítás az egyre feltörekvő angol rockzenekar és a kiadó között, amely a szerződés felbontásáért cserébe 100 ezer fontot követelt a Queen tagjaitól.

Ekkor lépett a színre egy új menedzser, John Reid, aki munkájával lehetővé tette, hogy a Queen tagjai kizárólag a zenére koncentráljanak. A Tridenttel való megegyezést követően pedig zenekar megkezdhette a következő album felvételeit.

...ti pedig csináljátok meg a legjobb lemezt...

A Queen négy hónap alatt hét stúdiót járt meg, költségek terén pedig gyakorlatilag nem voltak megkötések. Így történhetett, hogy az új album költségei körülbelül 40 ezer dollárra rúgtak. Brian May szerint ugyanakkor a költségvetés lehetővé tette, hogy a zenei oldalról olyan dolgokat is kipróbáljanak, amelyeket korábban nem engedhettek meg maguknak. Ez, és az a fajta felszabadultság, amely a zenekart ekkortájt jellemezte, végül meg is látszódott a végeredményen.

Talán elsőre meglepő lehet, de a négy zenész a felvételek első fázisában külön-külön dolgozott saját szerzeményein, és csak utána került sor a stúdiózásra – és még akkor sem feltétlenül együtt, ugyanis előfordult, hogy párhuzamosan, két helyen is folytak a munkálatok. Az ötletekről persze közösen döntöttek, amelyekből végül egy rendkívül sokszínű, stílus szempontjából széles skálán mozgó zenei anyag állt össze. Jelen voltak a megszokott, keményebb, gitárvezérelt dalok, ugyanakkor nagyobb szerepet kapott a zongora, amely hozzájárult az album folkosabb, derűsebb jellegéhez.

A zenéhez hasonlóan a szövegek is eklektikus hatást keltenek, a sötétebb tónusú sorok mellett a szentimentalizmus, a szerelem és az emberi élet szolgálnak fő témaként. Na meg a zenekar érzései, amelybe a szabadságérzeten kívül minden bizonnyal keveredett némi harag is, ugyanis a lemez nyitódala, a ’Death on Two Legs (Dedicated to…)’ egy nem éppen hízelgő üzenet a Trident Studios felé.

...amire képesek vagyok

John Reid menedzser az együttműködés elején azt mondta a Queen tagjainak, hogy hagyják rá a dolgok üzleti részét, ők pedig menjenek és csinálják meg a legjobb lemezt, amire képesek. A Queen pedig megcsinálta a rocktörténelem egyik legnagyobb hatású albumát, amelynek címét a Botrány az operában című 1935-ös film ihlette.

Az 1975. november 21-én megjelenő A Night at the Opera című lemez Angliában rögtön a második helyen nyitott, majd négy hétig volt listavezető a lemezeladási listán. Amerikában pedig egészen a negyedik helyig sikerült felküzdenie magát. Az album nem sokkal később elérte a platinalemez státuszt is, összességében nézve pedig elmondható, hogy az új lemez meghozta a Queen számára a hőn áhított áttörést.

Végül, de nem utolsó sorban szóljunk pár szót a ’Bohemian Rhapsody’ című dalról. A Queen talán legnagyobb slágere a lemez előtt körülbelül egy hónappal jelent meg, az odáig tartó út pedig nem volt teljesen zökkenőmentes. A kiadónak ugyanis nem tetszett Freddie Mercury ötlete, hogy a Bohemian Rhapsody legyen az új album vezető kislemeze. Ennek oka pedig a dal hosszában keresendő: közel hat perces hosszúsága és felépítése (gyakorlatilag 3 külön dalból áll) miatt félő volt, hogy a rádiók nem játszanák gyakran a Bohemian Rhapsodyt.

Végül Mercury elküldte a felvételt egy DJ barátjának, aki két nap alatt összesen tizennégy alkalommal játszotta le a dalt, amely nagy sikert aratott és megszüntette a kételyeket a Bohemian Rhapsody hosszát illetően. A kislemez a hivatalos megjelenést követően aztán az első helyen nyitott Angliában, később platinalemez lett, míg az USA-ban az aranylemez státuszt sikerült begyűjtenie.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.