40 éves az első mobilhívás
NEW YORK. „Joel, itt Marty. Mobiltelefonról hívlak, egy igazi kézben hordozható mobiltelefonról” – negyven éve, 1973. április 3-án ez a mondat és hívás beírta magát a digitális történelembe. Negyvenéves a mobiltelefon.
Negyven éve, 1973. április 3-án Martin Cooper, a Motorola cég mérnöke a New York-i 56. utca és a 6. sugárút sarkán állva a kezében tartott mobiltelefonról felhívta Joel S. Engelt, a konkurens AT&T Bell Labs társaság kutatórészlegének vezetőjét – e hívásával kezdetét vette a mobilkommunikáció forradalma.
A vezeték nélküli kommunikáció ötlete negyedszázaddal korábban, 1947-ben a Bell Labs társaságnál vetődött fel. Õk az Egyesült Államok nagyvárosaiban korlátozott számban már az 1930-as évektől használt, autóba szerelt hordozható telefonok továbbfejlesztésében gondolkodtak, így a technológiai áttörés versenytársuknak, a Motorolának és fejlesztőmérnökének, Martin Coopernek sikerült. Cooper álma ugyanis sokkal merészebb volt: a személyes használatra kifejlesztett, kézben hordozható mobiltelefon, amelynek száma nem egy helyhez, egy íróasztalhoz vagy egy otthonhoz, hanem egy személyhez kötődik, és amellyel tulajdonosa bárhonnan telefonálhat és bárhol elérhető.
Cooper azt állítja, hogy jóval korábban megálmodta a mobiltelefont, minthogy meglátta volna az 1966-ban indult Star Trek-sorozat Kirk kapitányának 23. századi kézi kommunikátorát. A Motorola a legmesszebbmenőkig támogatta a mérnök elképzelését: a fejlesztésbe mintegy 100 millió dollárt invesztált úgy, hogy abból még semmi árbevétele nem származott. Csak a prototípus megalkotása egymillió dollárba került. Cooper és csapata 1973-ban alig három hónap alatt tervezte meg és rakta össze az első mobiltelefont, amely a DynaTAC (Dynamic Adaptive Total Area Coverage) nevet kapta. A téglatelefonnak becézett, 1 kiló 13 dekás készülék 25 cm hosszú volt, feltöltése 10 órába tellett, ám akkumulátora 20 percnél nem bírta tovább. Ez persze nem okozott különösebb problémát, hiszen ilyen nehéz készülékkel a kézben úgysem lehetett volna hosszasan csevegni. A találmányt rádiótelefon-rendszer néven 1973. október 17-én nyújtották be szabadalmaztatásra, a szabadalmi jogot 1975. szeptember 16-án kapták meg.
A DynaTAC hivatalos bemutatására és kipróbálására 1973. április 3-án került sor, Cooper és a Motorola főmérnöke, John F. Mitchell a manhattani Hilton Hotel előtt, az utcán egybegyűlt újságírók és járókelők előtt tartották a sajtótájékoztatót. Cooper mobiltelefonja az ötvenemeletes Burlington House (ma Alliance Capital Building) tetejére telepített Motorola bázisállomással lépett kapcsolatba, és ezen keresztül csatlakozott az AT&T vezetékes hálózatához. Technikailag így valósulhatott meg a történelmi telefonhívás, amelynek során Cooper csak ennyit mondott a legnagyobb rivális cég képviselőjének: „Joel, itt Marty. Mobiltelefonról hívlak, egy igazi kézben hordozható mobiltelefonról”. A hívás létrejöttével Cooper és a Motorola megnyerte a vezeték nélküli technológia bevezetéséért indított innovációs versenyt.
Az első sorozatgyártású mobiltelefon tíz évvel később, 1983. március 6-án került a boltokba. A DynaTAC 8000x típusú, félkilós készülék már 30 perc beszélgetést és nyolc óra készenléti időt kínált, LED-kijelzővel szerelték fel, súlya 79 dekagramm volt. Az ára 3995 dollárra (mai pénzre átszámítva több mint kétmillió forintra) rúgott, de így is több ezer előrendelés érkezett rá. Újabb tíz év múlva, 1993-ban mutatták be az első okostelefont: az IBM által tervezett, Simon nevű készülék érintőkijelzővel, szervezőfunkciókkal, e-mailezési képességgel és számológéppel is rendelkezett már. Az első óriás mobiltelefonok mai utódai szinte pehelysúlyúak, beépített fényképezőgépük, médialejátszójuk, internetböngészőjük, sok-sok egyéb kényelmi funkciójuk van, ráadásul még telefonálásra is használhatók. A mobiltelefonok mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközeivé váltak, a szolgáltatás előfizetőinek száma rohamosan növekszik: a Föld hétmilliárd lakója jelenleg hatmilliárd előfizetéssel rendelkezik.
A vezeték nélküli kommunikáció ötlete negyedszázaddal korábban, 1947-ben a Bell Labs társaságnál vetődött fel. Õk az Egyesült Államok nagyvárosaiban korlátozott számban már az 1930-as évektől használt, autóba szerelt hordozható telefonok továbbfejlesztésében gondolkodtak, így a technológiai áttörés versenytársuknak, a Motorolának és fejlesztőmérnökének, Martin Coopernek sikerült. Cooper álma ugyanis sokkal merészebb volt: a személyes használatra kifejlesztett, kézben hordozható mobiltelefon, amelynek száma nem egy helyhez, egy íróasztalhoz vagy egy otthonhoz, hanem egy személyhez kötődik, és amellyel tulajdonosa bárhonnan telefonálhat és bárhol elérhető.
Cooper azt állítja, hogy jóval korábban megálmodta a mobiltelefont, minthogy meglátta volna az 1966-ban indult Star Trek-sorozat Kirk kapitányának 23. századi kézi kommunikátorát. A Motorola a legmesszebbmenőkig támogatta a mérnök elképzelését: a fejlesztésbe mintegy 100 millió dollárt invesztált úgy, hogy abból még semmi árbevétele nem származott. Csak a prototípus megalkotása egymillió dollárba került. Cooper és csapata 1973-ban alig három hónap alatt tervezte meg és rakta össze az első mobiltelefont, amely a DynaTAC (Dynamic Adaptive Total Area Coverage) nevet kapta. A téglatelefonnak becézett, 1 kiló 13 dekás készülék 25 cm hosszú volt, feltöltése 10 órába tellett, ám akkumulátora 20 percnél nem bírta tovább. Ez persze nem okozott különösebb problémát, hiszen ilyen nehéz készülékkel a kézben úgysem lehetett volna hosszasan csevegni. A találmányt rádiótelefon-rendszer néven 1973. október 17-én nyújtották be szabadalmaztatásra, a szabadalmi jogot 1975. szeptember 16-án kapták meg.
A DynaTAC hivatalos bemutatására és kipróbálására 1973. április 3-án került sor, Cooper és a Motorola főmérnöke, John F. Mitchell a manhattani Hilton Hotel előtt, az utcán egybegyűlt újságírók és járókelők előtt tartották a sajtótájékoztatót. Cooper mobiltelefonja az ötvenemeletes Burlington House (ma Alliance Capital Building) tetejére telepített Motorola bázisállomással lépett kapcsolatba, és ezen keresztül csatlakozott az AT&T vezetékes hálózatához. Technikailag így valósulhatott meg a történelmi telefonhívás, amelynek során Cooper csak ennyit mondott a legnagyobb rivális cég képviselőjének: „Joel, itt Marty. Mobiltelefonról hívlak, egy igazi kézben hordozható mobiltelefonról”. A hívás létrejöttével Cooper és a Motorola megnyerte a vezeték nélküli technológia bevezetéséért indított innovációs versenyt.
Az első sorozatgyártású mobiltelefon tíz évvel később, 1983. március 6-án került a boltokba. A DynaTAC 8000x típusú, félkilós készülék már 30 perc beszélgetést és nyolc óra készenléti időt kínált, LED-kijelzővel szerelték fel, súlya 79 dekagramm volt. Az ára 3995 dollárra (mai pénzre átszámítva több mint kétmillió forintra) rúgott, de így is több ezer előrendelés érkezett rá. Újabb tíz év múlva, 1993-ban mutatták be az első okostelefont: az IBM által tervezett, Simon nevű készülék érintőkijelzővel, szervezőfunkciókkal, e-mailezési képességgel és számológéppel is rendelkezett már. Az első óriás mobiltelefonok mai utódai szinte pehelysúlyúak, beépített fényképezőgépük, médialejátszójuk, internetböngészőjük, sok-sok egyéb kényelmi funkciójuk van, ráadásul még telefonálásra is használhatók. A mobiltelefonok mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközeivé váltak, a szolgáltatás előfizetőinek száma rohamosan növekszik: a Föld hétmilliárd lakója jelenleg hatmilliárd előfizetéssel rendelkezik.
Forrás
MTI
