2020. december 13., 17:52

Advent a görögkatolikus vallás fényében - VIDEÓ

Adventi magazinműsorunkban a várakozás időszakáról, a karácsonyi ünnepkörről beszélgetünk vendégeinkkel. Advent harmadik vasárnapján Vakles Attila görögkatolikus parókus, a szesztai egyházközség lelkipásztora és Szpisák Gyula a kassai Thália Színház marketing, reklám és értékesítési osztályának vezetője  fogadta el meghívásunkat. Nézze velünk!

Videó:  ma7

A görögkatolikus egyházban, a keleti hagyományt megtartva a húsvéti böjthöz hasonlóan, 40 napos, azaz hathetes adventi időszak előzi meg a karácsonyt.

Ebben az időszakban prófétákat ünneplünk, akik megjövendölik Krisztusnak a születését. A szentek, Szent Miklós, Szent Katalin, Szent Borbála megünneplésével készülünk, mint lelki táplálékkal, akik példát mutatnak számunkra Krisztus követésében.

– hangsúlyozta a parókus. Szpisák Gyula hozzá tette, hogy ezáltal tovább tudják élvezni a karácsonyi ünnepkör varázsát. Szerinte szükség van a hat héten át tartó lelki felkészülésre.

A szentcsalád-járás már csak néhány felvidéki településen élő hagyomány. Karácsony előtt kilenc nappal kezdődik, az asszonyok egy-egy családhoz viszik a ikont, imákat mondanak, énekelnek, kisebb szertartásokat mutatnak be. 

Nagyon szeretik a hívek ezt az ájtatosságot. A lelki értelme a felkészülés. Közösségben imádkoznak az emberek, örömhírt visznek.“

– emelte ki a lelkipásztor. A görögkatolikus egyház külsőségeiben is megjeleníti az ünnepet. Jellemzően nagy karácsonyfát állítanak templomaikban. 

„Ha belépünk egy keleti templomba, akkor minden arra emlékeztet bennünket, hogy szinte belépünk Isten országába. Advent idején pedig belépünk Betlehembe.

– húzta alá Vakles Attila.

A karácsonyváró sorozat harmadik részében ellátogatunk Jánokra, ahol még él a szentcsalád-járás hagyománya, megmutatjuk, hogyan készülnek az egyedi szalmadíszek és azt is, hogyan kell feldolgozni és nagyon ízletesen elkészíteni a karácsonyi menü pótolhatatlan fogását, a pontyot.

Nézze velünk az Ünnepváró újabb adását advent harmadik vasárnapján!

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.