Mérleg 2023: Két választás Szlovákiában - VIDEÓ
A Mérleg stúdiójában a 2023-as év legfontosabb országos és szlovákiai magyar eseményeit vettük nagyító alá, amely mindkét esetben egy-egy választás volt.
Az ország új parlamentet, a parlamentbe be nem jutó magyar etnikai párt, a Szövetség pedig egy régi-új vezetőséget választott. Mindkét választás várhatóan évekre meg fogja határozni Szlovákia, illetve közösségünk politikai képviseletének irányát.
Ahogy azt a műsor egyik vendége, Öllös László hangsúlyozta, most van a megfelelő pillanat arra, hogy a Magyar Szövetség szakpolitikai szinten belekezdjen a munkába. Kolek Zsolt pedig kiemelte, a 2020-as választásokból kikerülő kormányok zűrzavaros kommunikációja után a mostani koalíció éppen a stabilitás és a biztonság üzenetével tudott nyerni.
A beszélgetést Somogyi Szilárd vezette.
Kapcsolódó cikkeink
Címkék