2024. augusztus 13., 18:01

Csernus Imre nem fogalmaz finoman akkor sem, ha arról kérdezzük, milyen a magyar nemzet - VIDEÓ

A negyedik MCC Feszten, amelyet a a Mathias Corvinus Collegium rendez Esztergomban, stábunk is jelen volt, hiszen a tavalyi évtől a Felvidéken is elérhetők a tehetséggondozó által kínált képzések. A rendezvény egyik színfoltja volta Libri terasz, ahol a művészekkel, írókkal, szakmájukban sikeres személyekkel való közönségtalálkozók kaptak színteret. Stábunk Csernus Imrével beszélgetett, leginkább a magyarságról. 

A pszichiáter nem köntörfalaz. Búvalbélelt, így jellemzi a magyar nemzetet. Arra kerestük a választ, mi lehet emögött a magatartás mögött, mióta tart, van-e kiút, hol a kiút? 

A szakember szerint az érzelmi intelligencia kiskortól való fejlesztése lehet a kulcs, hiszen elmondta, okos és magas IQ-val rendelkező nemzet vagyunk, de az önmagunkhoz fűződő viszonyunk és a személyes kapcsolódásaink nem igazán őszinték. Szerepeket játszunk, amik mögött a társadalmi elvárások okozta megfelelési kényszer dominál. 

Mi lehet az első lépés, ha ezen változtatnánk? Az ajánlat a pszichiátertől a videóban. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.