2024. július 19., 18:00

A népmesemondás ifjú őrzője: Mihalovics Zsófia - VIDEÓ

Ebben az évben immár 14. alkalommal rendezte meg a Csemadok Országos Tanácsának a megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet az Ipolyi Arnold Országos Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyt. A verseny országos döntőjében a hagyományos mesemondás hiteles közvetítéséért különdíjakat osztott ki a szakmai zsűri. Az egyik díjazott, a Fülekről származó Mihalovics Zsófia a Ma7 médiacsalád különdíját is megkapta. 

Videó:  ma7
Mihalovics Zsófia neve sokaknak ismerős lehet, hiszen Zsófi már egészen kiskora óta állandó résztvevője a különböző ének- és mesemondó versenyeknek. Az idei Ipolyi Arnold Országos Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyen arany sávos minősítésben részesült, immár nyolcadik alkalommal – illetve a Ma7 médiacsalád különdíját is megkapta.

Az országos népmesemondó versenynek Gombaszögön egy pajta ad otthont, s mint kiderült ez a pajta Mihalovics Zsófi nagyapjáé volt egykor, ahol Zsófi gyerekkorában gyakran megfordult.

Zsófi a füleki Mocsáry Lajos Alapiskolában szerette meg a mesék világát, köszönhetően tanárnőjének Varga Liának, akivel azóta is szoros kapcsolatot ápol és mai napig ő készíti fel a különböző ének- és mesemondóversenyekre. A fiatal lány jelenleg a Füleki Gimnázium tanulója. A legutóbbi versenyre is Varga Lia készítette fel, aki már hatéves kora óta foglalkozik vele, a Zsófit nagyon sokoldalú diáknak tekinti.

Zsófi nagyon sok területen tevékenykedik, és ebből kiemelném azokat a területeket, amely a népi kultúrához tartozik, tehát a néptáncolás vagy a népdaléneklés. Mind tele vannak tájszavakkal a népdalok szövegei, amelyeket ismer. Gyerekkorában a szakon töltött nyarak, tehát azok a tájszavak, amelyeket ő használ, aktív szókincsében rejlenek, ezeket be tudja építeni a mesélésébe.

Varga Lia „gyújtózsinórként” tekint magára, ma viszont már Zsófi az, aki felkeresi Lia nénit, hogy egy újabb mesére való felkészülésben kérje a segítségét.

Élvezze velünk az ízes palóc tájszólással elmondott mesét, és ismerje meg jobban Zsófit.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.