Szőttes tábor a zoboralji hegyek ölelésében
Tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes szervezésében a Szőttes néptánctábor, amelynek idén sokadjára az alsóbodoki Paulisz rancs adott otthont.
A zoboralji hegyvölgyes vidék átitatódott a magyar hagyományőrzés, népzene és népművészet elemeivel. A tavalyihoz hasonlóan az első héten az ifik és felnőttek táboroztak, majd a gyermekek folytatták a tánccal való ismerkedést.
Idén a felnőttek Sárköz táncaival ismerkedtek, Fejér Erika és Taba Csaba vezetésével, akik szintén sokadik táborukat töltötték el a Szőttessel. A gyerekek Magyarszováti táncokat tanulhattak szintén az ő vezetésük alatt, valamint a kisebbek Kassai Zsuzsanna és Kaluz Ákos vezetésével ropták a táncot. A felnőtteknél a táncoktatás is élő zenei kíséretre történt, ezt a Hanusz Zoltán által szervezett zenekar biztosította számukra.
Az élő zene és a néptánc találkozása visszarepíti az időben a hagyományok és az ősi táncok világába a résztvevőket. A táborozók sokszínűsége lenyűgöző. Mindenki külön egyéniség, a közös nevező viszont a néptánc, amely láthatatlan köteléket sző ember és ember között. Egyesek már évek óta visszatérő résztvevők, mások pedig először próbálták ki magukat a hagyományőrző táborban. Az egymás iránti tisztelet és a barátságos légkör mindenkit azonnal befogadottá tett.
A tábor programja ezúttal is változatos és izgalmas volt. Reggelente a madarak csicsergése és a friss levegő keltette életre az ottlevőket. A táborban délelőtt és délután táncoktatás zajlott. A tapasztalt oktatók türelmesen és odaadóan segítettek, hogy minél pontosabban megtanulják az ősi mozdulatokat az érdeklődők. Napközben kézműves foglalkozások színesítették a programot. A gyerekek batikolással, gyöngyszövéssel, fababa készítésével kapcsolódhattak ki napközben. Ezen kívül kihasználták minden szabadidejüket, ahol ügyességi és sportjátékokat játszottak. Idén makramé virágtartókat, valamint festett, fa poháralátéteket lehetett készíteni a felnőtt táborban. Esténként a táncházaké volt a főszerep, ahol nem az oktatók instruálása volt a mérvadó, hanem az örömzene és örömtánc. A vidám nevetések, a csillogó szemek és a táncoló árnyak emlékezetes pillanatokat szültek, melyek beleégtek mindenki lelkébe és egy életre a néptánc rabjává tették a táncolókat.
A hagyományőrző néptánctábor 19 éves története arról ad tanúbizonyságot, hogy a népművészet és a hagyományok ereje nem ismer határokat és még mindig erős a gyökereinkhez való ragaszkodás és ez így van rendjén.
